Ha valaki azt gondolja, hogy hangfelvételről hallgatni a jó dzsesszt ugyanolyan, mint élőben részese lenni a világszínvonalnak – a 8. Csíki Jazz szombati élményei után súlyos kételyek mardoshatják. Csúcs volt ez a nap. Bemutatjuk, apró hangharapásokkal is illusztrálva.

Míg az első napon a „majdnem jazz” játékaival kísérletezett, a szombati napon telibe mutatta a jazz zamatait a 8. Csíki Jazzfesztivál. Olyan előadókat vonultatott fel ez a nap, hogy a fesztiválozó egyszerűen fényekben lebeghetett, de megfogalmazni a csúcs érzést szavakban keményebb feladat.​Még keresgélhetnénk a szavakat, ha nem bukkantunk volna rá a csíkszeredai Albert Katalin élménybeírására a Csíki Jazz oldalán – és innentől fölösleges lenne erőlködnünk, hisz minden szavával egyetértünk.

Íme a (szintén zenész, azaz énekes) Albert Katalin véleménye: „Amilyen a szombati nap volt - hát erről (is) kell szólnia egy jazzfesztiválnak! 100 % esélyt kaptunk arra, hogy magunkra figyelhessünk. Hogy gondolkodó, minden szempontból szép, lelkiekben/szellemiekben gazdag emberek elvigyenek magukkal olyan helyekre, ahonnan sokkal nyugodtabban, bölcsebben térhetünk vissza. Jelen lehettünk, teljes mértékben érzékelhettük azt, amire a minket körülvevő szép világ tanít(hat). Jobban megismerhettük magunkat. Elmondhattuk magunknak az igazat. Vagy esetleg emlékezhettünk magunkra. Hogy ki tudott élni ezzel a lehetőséggel, az igazán részletkérdés. Köszönöm szépen!”

Ami viszont nem részletkérdés: a Csíki Jazzfesztivál felnőtt közönségében idén jócskán akadnak olyan személyek, akik valami „háttérzene”-ként viszonyulnak a finom harmóniákkal dolgozó koncertekhez. Nagyon hangosan beszélgetnek. És ez folyamatos jelenség. A jelenség feldolgozás alatt van: a fesztivál Facebook-oldalán el is indult már egy diskurzus erről, hogy „falunap”-hozzáállást tanúsítók keverednek a koncertekre, és hangos párbeszéddel zavarják az élményt, „fel kell nőnünk”, fogalmaz az egyik hozzászóló. Bizonyára a szervezők is kielemzik majd ennek okait, és a tanulságokat jövőre beépítik a koncepcióba, itt pedig kötelességünk a helyszínről rögzíteni ezt a tényt, hogy fölhívhassuk rá a figyelmet. Arra hajlunk, talán jövőre a sörsátrat is inkább a várfalakon kívül lenne jobb fölállítani, nem pedig a koncerttérben.

No, és most mutatjuk képekben és hangokban is, hogy milyen helyekre vittek el a fellépők.

Egyszerű és összetett között: Ana Cristina Leonte Quintett

Elsőként az Ana Cristina Leonte Quintet bizsergette meg szombaton a hallgatóságot. Érdekes, hogy akárcsak az előző beszámolónkban említett fenomén, Várallyay Petra, Ana Cristina Leonte is négyévesen „készen állt” – csakhogy ő nem hegedülésben, hanem éneklésben. És ezzel hozott valami olyan „benne-létet” a színpadra, amitől könnyen rábízhattuk magunkat. A romániai dzsesszzene öt nagyon értékes képviselőjét hallhattuk a Csíki Jazzen.

A bemutatkozójuk szerint: a zenekar a dzsessz új szféráit kutatja, ahol a modern árnyalatok kombinálódnak a modális jazz elemeivel, sejtelmes népzenei motívumokkal, és a free-dzsessz energikus kirobbanásaival, létrehozva így egy meglehetősen eredeti hangzást, amely finoman egyensúlyoz a modernség és a hagyomány, az írott és a rögtönzött, az egyszerű és az összetett között.

Ana Cristina Leonte nemrég megnyerte a "Johnny Răducanu" Nemzetközi Dzsesszfesztiválon a Legjobb Énekes díjat, de a zenekar pályafutása is felfele ível. Játszottak már együtt az International Green Hours Jazz Fest, a Street Delivery, a Train Delivery, a Jazz TM, a Bucharest Jazz Fest, az Alba Jazz, a Târgu Mureș Jazz Festival, a Dobrojazz, a The Gardener festival, valamint a Danube Jazz nevezetű fesztiválon is.

HANGHARAPÁS 1. Ana-Cristina Leonte Quintet: Ana-Cristina Leonte - énekes, zeneszerző, Albert Tajti - billentyűk, Alex Munte - szaxofon, Michael Acker - nagybőgő, Tavi Scurtu - dobok.

2014-ben megjelent albumuk, melynek címe "Secret Lover" (Titkos szerető), nagyon sok elismerésben részesült, mind a szakma, mind pedig a közönség részéről. Florian Lungu, Románia egyik legkiemelkedőbb dzsesszzenei szakértője, újságírója, a következőképpen méltatta az albumot: „tagadhatatlanul, az egyik legmeghatározóbb dzsesszalbum a 2014-ben Romániában kiadott albumok közül.”

Tükörörvények és szelfi a Kekko Fornarelli Trióval

Ha a Várallyay Petráékat fenoménnek neveztük, az olasz Kekko Fornarellyék produkcióján egyszerűen leesett az állunk. A már 3 évesen zongorázni kezdő Francesco Fornarelliről egyvalamit megtudhattak a Csíki Jazzfesztivál résztvevői: nagyon tud.

Mindjárt bizonyítja ezt a hangharapás is, de előtte még jól esik emlékezni a pillanatra, amikor, a koncert végén, Kekko elkéri Bonifác barátja telefonját, és társaival letérdelve a színpad szélére szelfit készítenek a csíki közönségükkel – és ezt természetesen. Életútját tekintve, a világhírű zongoristaként elismert Kekko maga is egy nagy utazó, és életfilozófiáját kitárta, és belakhattuk energiáit a Mikó-vár udvarán.

HANGHARAPÁS 2. : Kekko Fornarelli Trio:

Fornarelli jazz muzsika iránti szeretete 18 évesen kezdődött, amikor úgy döntött, hogy otthagyja a zeneiskolát, hogy elmerülhessen egy életre szóló zenei felfedező utazásban, ami világkörüli utazáshoz vezetett. Így adódott lehetősége, hogy megismerkedhessen több neves művésszel, és ezáltal fejleszthette adottságait.

2005-ben Franciaországba költözött pár évre, ahol újabb művészekkel ismerkedett meg. 2009-ben, miután mindkét albuma: Circular Thought, A French Man in New York, hatalmas elismerésben részesült a kritika által is, Fornarelli úgy döntött hogy szünetet tart. Ez a "három év sötétség", ahogy ő maga nevezte, elmélkedéssel és saját zenei szemléletének keresésével telt. Ez az időszak vezetett azon gondolat körvonalazódásához, hogy a jazz zene át kell alakuljon, meg kell szabadítsa saját magát a gyakorta meghaladott hagyományaitól, és a késztetésétől, hogy visszahúzódjon, visszazárkózzon önmagába.

A Room of Mirrors albuma már ezen új ideológiát tükrözi. Három évre rá pedig Kekko Fornarelli az újonnan alakult triójával tűnt fel ismét, sikeresen turnézva Európa szerte.

Snétberger-élmény, balzsamos szerpenttel

A fesztivál sztármeghívottját, a salgótarjáni születésű Snétberger Ferencet és francia társát, Michel Godardot már izzó színpad fogadta a Csíki Jazzen. Játékuk több volt, mint utazás, és több, mint élmény. Olyan egymásra figyelve „kikevert” zenei ízekben fürdették meg a közönséget, ami egyszerűen felejthetetlen. 

HANGHARAPÁS 3.: Snétberger Ferenc és a szerpenten játszó Michel Godard:

Hogy mit is tudhatunk róluk?

Snétberger Ferenc világhírű, magyar származású, Kossuth- és Liszt-Ferenc díjas gitárművész - már édesapja gitárjátékába született bele. Klasszikus zenét és jazzgitárt tanult. Ma főként improvizációs művészetének és műfajokat átlépő játékának köszönhetően ismert. Repertoárját hazájának roma hagyományai, a brazil zene és a flamenco éppúgy inspirálja, mint a klasszikus gitár és a jazz. A világ legnagyobb színpadain lép fel olyan nagy csillagok oldalán, mint Richard Bona, Bobby McFerrin vagy éppen a francia Michel Gordard, akiről Snétberger úgy nyilatkozott, hogy „nincs még egy ilyen tubajátékos a világon”. 2011-ben a Balaton közelében létrejött Snétberger Zenei Tehetség Központ alapító-névadója, művészeti igazgatója. E tevékenységéért is számos rangos elismerésben részesült, így a Tehetség Nagykövete címben.

Michel Godard több hangszeren játszik, nagyon sok stílusban, hiszen a klasszikus zenében, régizenében ugyanúgy otthon van, mint a jazzben. 19 évesen kezdett el játszani szerpenten, ami a tuba ősének számít. Kitágította mind az régizene, mind a dzsesszben való kifejezési lehetőségek határait, sőt, 2002 óta a párizsi konzervatórium szerpent-tanáraként is működik.