Kéknyúl került „előételként” a csíkszeredaiak jazz-tányérjára

Meglepetés-koncertet adott szerda este a csíkszeredaiaknak a Kéknyúl Hammond Band – ami a székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi koncertjeik előtti országos premier volt a Csíki Jazzfesztiválon. Aki ott volt, csak biztatni tudja a két város jazzrajongóit, váltson jegyet: lazítani, táncolni és énekelni is jó lesz a Kéknyúllal.

A hosszú utazás után egyszer csak kiálltak a Csíki Játékszín lépcsőire, és bő egy órán át szólt a hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező urbánus tánczenéjük: a Kéknyúl Hammond Band  romániai országos premiert adott a Csíki jazzfesztivál VIII. kiadása elé. 

„Ez most az előétel, a beetetés” – mondta, köszöntve a közönséget Andy Hefler. A csapat énekese szerint a -1 (mínusz egyedik) napját tálalták a Csíki Jazzfesztiválnak, s alig várják, a székelyudvarhelyi, majd gyergyószentmiklósi közönséggel való találkozás után is újból Csíkszeredában zenélhessenek, immár desszertként, „vagy ahogyan Erdélyben mondják: mi leszünk a tészta is.”

A csapatnak nem csak ebben volt humora, hanem az egész jelenlétükből áradt a felszabadult, hajlékony ritmus és humor. Akár a zenekari összjátékaikat, akár szólóik összeszerkesztését figyeltük, nem lehetett nem élvezni, ami a lépcsőkön történik.

Egyszerűen lehettünk volna ugyanúgy Budapesten, mint akár Párizsban – élvezetes estét kapott Csíkszereda a párás-meleg, mínuszegyedik ajándéknapra.

Fölvettünk egy részletet az utcazenei dzsesszhangulatból, ízelítőül:

 

Már este fél 10 is jócskán elmúlt, amikor a visszatapsolás után még meg is énekeltette a közönségét a Kéknyúl. „Chicken, push” – azaz csirke, nyomás! –, vezényelte Andy a közönséget, és ekkorra már az oldott hangulaton csak egy Kéknyúl after party emelhetett volna – mint, remélhetőleg, fog is az udvarhelyi, gyergyói, végül csíkszeredai koncertek után.

Kéknyúl-háttér

A kiadott ismertető szerint, bár a csapat korábbi hangzása Premecz Mátyás zenekarvezető-billentyűs  Hammond orgonája köré épült, az új lemez anyaga új koncepciót sugall. A decemberben megjelenő lemezen eszerint nyolc egyenrangú muzsikus sző izgalmas zeneszövetet telivér fúvósszólamokkal, vagány gitárokkal, sok vokállal, és Andy Hefler szenvedélyes, karakteres, óceánon túli énekével. A Hammond-orgonából pedig ízelítőt kaphatott a város az „előétel” utca-jazz során is, de Premecz Mátyás majd külön be is mutatja a szombaton, 16:30-tól kezdődő csíkszeredai workshopon.

Fontos információ: az eredetileg kiadott programtól eltérően, a kihelyezett koncertek mindkét városban – a G.-ban csütörtökön, illetve a Rozmaringban pénteken – 20 órakor kezdődnek. Szintén fontos: a beltéri koncertek a helyszűke miatt korlátozott számú hallgatót tudnak befogadni, ezért ajánlott előre jegyet foglalni.

Részletek – valamint a vasárnap záruló Csíki jazzfesztivál teljes programja, fellépői itt érhetők el.

Border Split: fusion-jazz, jazz-rock Csíkszeredában

Míg csütörtökön Udvarhely kóstolgathatja a Kéknyulat, Csíkszeredában az Ólommadárban  a romániai BorderSplit zenekar fog muzsikálni a Csíki Jazzfesztivál Nulladik napján. A zenekart 2014 decemberében alapította meg Marosvásárhelyen négy zenész. Fülöp Csongor (billentyű), Asztalos Zsolt „Aszti” (dobok), Éltes Áron (szaxofon) és Szántó Lóránd (basszusgitár) közös vágya a fusion-jazz, jazz-rock műfaj játszása, tapasztalása. Bevallásuk szerint a zenekar motivációja az, hogy minél messzebb eljusson ezekben a tapasztalásokban, és nem utolsó sorban, hogy a lehető leggyakrabban színpadra állíthassa a közös élményeit ezekkel a műfajokkal, megismertetve a közönséggel az improvizatív zene kalandjait, szépségeit.

A zenekart 2015-ben az év felfedezettje kategóriájában jelölték a MUZZA alapítvány és a Román Kulturális Intézet szervezésében zajló hazai jazz-díj gálán.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?