Marosvásárhely: a festmények voltak középpontban a magyar kultúra napján

A magyar klasszikusokat bemutató képzőművészeti galéria adott otthont pénteken Marosvásárhelyen a magyar kultúra napi rendezvénynek, amelyet közösen szervezett a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Látó szépirodalmi folyóirat, az András Lóránt Társulat, a Tiberius vonósnégyes és a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem.

Annak ellenére, hogy az aktív lakosság szempontjából nem a legmegfelelőbb időpontban, délután kettőre szervezték az ünnepséget, sokan részt ellátogattak a Kultúrpalota harmadik emeleti termeibe, ahol a zene, a kézpőművészet, az irodalom, a színház és a tánc találkozott az ünneoségn.

Soós Zoltán múzeumigazgató úgy fogalmazott köszöntőjében, hogy ez az esemény egy újabb, különleges felavatása a képtárnak. A Bernády György által létrehozott gyűjtemény 2000 óta látható ismét az eredeti helyén, úgy, ahogy a létrehozója megálmodta. Soós Zoltán röviden ismertette a képtár történetét. Felidézte, hogy a képek zöme a Maros Megyei Múzeum és a budapesti Szépművészeti Múzeum leltárában is szerepeltek egyszerre, hiszen azokat csak kölcsönvette annak idején a város, ám az impériumváltást követően, a budapesti múzeum illetékeseiben még fel sem merülhetett, hogy azokat visszakaphatják.

Gáspárik Attila színházigazgató egy Thorma János-festmény kapcsán osztotta meg gondolatait a hallgatósággal, így szó esett színházról, versmondásról, festészetről a kép alapján. Kovács András Ferenc költő, a Látó főszerkesztője arról beszélt, hogy a legnagyobb ellensége a kultúrának, a kultúrára nem fogékonyság. „A kultúra sokféleségében, nyitottságában hiszek” – mondta, hozzátéve, hogy az irányított kultúra nem tesz jót a kultúrának.

Markó Béla, majd Demény Péter osztotta meg gondolatait egy-egy festmény kapcsán, illetve a képzőművészeti alkotásokhoz kapcsolódtak a Tiberius Vonósnégyes által előadott zeneművek is, ahogy a színművészetis hallgatók performanszai, vagy az András Lóránt Társulat táncosainak a bemutatója is.

A bemutatott festmények között szerepelt többek közt: Bordi András Bernádyról festett portréja, Pataky László Krumpliszedők című festménye, Ferenczy Károly Krisztus sírbatétele és Szinyei-Merse Pál portréja, Vaszary János Ádám és Éva című alkotása, Páczka Ferenc Guggoló asszony, Kardos Gyula Az istenfélő nép című festményei.

Kapcsolódók

Kimaradt?