Veszprémy László, a Hadtörténeti Intézet igazgatója A honfoglaló magyarság „kalandozó” hadjáratai címmel tartott előadást Marosvásárhelyen csütörtök este a Bernády Házban. Ezzel az előadással újabb történelmi sorozat vette kezdetét a Kós Károly Akadémia Alapítvány szervezésében.

Európa térképét vetítette ki és ismertette azon azokat a helyszíneket Veszprémy László, ahol egykor a honfoglaló magyarok megfordultak. Hatalmas teljesítmény volt Itáliától Észak-Európáig bejárni a kontinenst, aminek többnyire nem volt pozitív a visszhangja, ugyanis a feljegyzések rablásokról, fosztogatásokról számolnak be. Ipolyi Arnold a Magyar Tudományos Akadémia 1879. augusztus 23-i, marosvásárhelyi kihelyezett tanácskozásán tulajdonképpen a történetírás alapjait fektette le, amikor arról beszélt, hogy szakítani kellene a kalandozások addigi pusztításokról szóló, sötét színben feltüntetett értékelésével és arra összpontosítani a figyelmet, ami pozitív volt benne, például a magyarok haditechnikájára vagy harcstílusára.

A múlt megítélése nem volt mindig egyértelmű – mondta a hadtörténész, a mindenkori politikai hatalom is befolyást gyakorolt arra. Ráadásul akkoriban, a 9-10. századokban, a magyarok, a vikingek és az arabok is kalandoztak Európában, nagyon sok esetben nem lehet utólag megállapítani, hogy egy-egy várost, kolostort éppen milyen nemzetségű horda rabolta ki. Nem ritkán egyidőben jelentek meg a magyarok, a vikingek és az arabok.

A magyarok kedvenc rablóterülete Itália volt, ahová gyakran jártak fosztogatni. Egész Észak-Itáliát végiglovagolták. Feljegyezték a 899-900-as hadjáratot, illetve azt megelőzően egy 898-as „látogatást”. A történészek szerint a korábbi valószínűleg egy felderítő út volt, a következő évi támadásra való felkészülés csupán. A rajtaütés-szerű támadásokban, a gyors lovaglásban, az állandó mozgásban nagy gyakorlatuk volt a magyaroknak, erejük és önbizalmuk verhetetlen volt, ám egy-egy kolostort, várost nehezen tudtak bevenni, a vár-szerű építkezések legyőzhetetlen akadályt jelentettek számukra, ezzel magyarázható az a sok gyújtogatás, amiről feljegyzések maradtak fenn.

Ma már tudományosan megállapítható, a különféle katonai törvényszerűségek, modellezések alapján, hogy mekkora létszáma lehetett egy-egy kalandozó csapatnak, hány lóval, hány emberrel próbáltak bevenni egy-egy várost, milyen harcászati technikákat használtak – magyarázta Veszprémy László. A rekonstrukciók alapján azt is kikövetkeztethették, hogy a korábban hangoztatott, több tízezres csapatok helyett inkább 300-400 fős csapatokról lehet beszélni. A fürgeség, az állandó mozgás azzal is magyarázható, hogy több lovat vittek magukkal, azokat váltakoztatva tudtak például egész éjjel fent maradni, vagy gyorsan haladni előre, illetve harcfelszerelésüket is külön lovakkal szállították, így nagyon gyorsan, hatalmas mennyiségű nyílvesszőt tudtak rázúdítani az ellenségre.

Szó esett még az észak-hispániai kalandozásokról, az augsburgi csatáról, a 907-es pozsonyi győzelemről, a Rajna-menti portyázásokról is. A mai történetírás hajlik afelé az elmélet felé, hogy a magyar portyázókat a nyugati hatalmak, királyok, hercegek hívták, „rendelték” meg, hogy hatalmi harcaikban ellenfelüknek rosszat tegyenek. Végül azzal a megjegyzéssel zárta előadását a történész, hogy a kalandozó magyarokról azt is feljegyezték: mindig vidámak voltak.

A Kós Károly Akadémia Alapítvány által szervezett történelmi előadássorozat decemberig tart. A jelenkori magyar történelem-kutatás olyan kiváló képviselői tartanak előadást Veszprémy Lászlót követően, mint  Zsoldos Attila akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutató professzora, B. Szabó János hadtörténész, a Budapesti Történeti Múzeum tudományos munkatársa, Kelenik József alezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokságának kiemelt főtisztje, Gebei Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, tanszékvezető egyetemi tanár, Hermann Róbert, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének vezetője, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa, Pollmann Ferenc, hadtörténész kutató, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa, Romsics Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi tanár, Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, valamint Horváth Miklós hadtörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára.