Fotóalbumot adott ki a 62 éves Marosvásárhelyi Marx József Fotóklub

Fiatalos csapat, még akkor is, ha zömében nem fiatal emberek alkotják – hangzott el azon a fotóalbum-bemutatón, amelyet csütörtökön este mutattak be Marosvásárhelyen a Bernády Házban, és amelyet a Marx József Fotóklub adott ki a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

Érdekes találkozó, hiszen az a szokás, hogy a fotósok egy-egy kiállítás megnyitóján gyűlnek össze ennyien – mondta Nagy Miklós Kund az album méltatóján. A Marx József Fotóklub talán az egyik legaktívabb az országban, hiszen rendszeresen szervez helyi, országos és nemzetközi kiállításokat, táborokat, más fotóklubokat lát vendégül, tagjai pedig más-más klubok meghívásának tesznek eleget. Amikor 1953-ban Marx József létrehozta kezdetben a fotókört, ami hamarosan fotóklubbá alakult, valóságos mozgalmat indított el, az országban sok helyen sokan kaptak kedvet a fotózáshoz – mondta Nagy Miklós Kund, aki 1968-tól, attól kezdve, hogy a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa lett, folyamatosan figyelemmel követte a klub tevékenységét.

A kötetben 27 szerző alkotása látható. Érdekes statisztikai, hogy közülük 21 férfi és 6 nő. A férfiak átlagéletkora 53,4 év, míg a nőké 33,4. Fiatalos csapat, még akkor is, ha zömében idősebb emberek alkotják, mindig készek a megújulásra, az új dolgok befogadására. Vannak olyanok is, akik még az alapításnál jelen voltak, mint például Haragos Zoltán, vagy Bálint Zsigmond.  Civil szervezetként működött mindig a klub, és képes volt túlélni minden nehézséget, a folyton erősödő megszorításokat a diktatúra idején, az életünket jellemző elidegenedést a rendszerváltást követően – hangzott el a kötetbemutatón. A mondanivalót, azt, ami az embereket bántotta, a fotográfusok is ki tudták fejezni, épp úgy mint az írók, vagy a színészek, sajátos eszközeikkel, egy arckifejezéssel, egy kéztartással sokat tudtak üzenni.

Erősségük a marosvásárhelyi fotósoknak a portré, nagy előszeretettel fotóznak tájat, természetet, illetve az aktfotó is régi kedvenc. A hagyományokat, a veszni hagyott dolgokat is igyekeztek mindig és igyekeznek ma is felvételeiken megörökíteni.

Both Gyula, a fotóklub elnöke elmondta, a most megjelent albumot tulajdonképpen a 60. évfordulóra szerették volna megjelentetni, de az akkori hiányos anyagi kereteik nem tették azt lehetővé. Most a Bethlen Gábor Alapnál pályáztak sikeresen, így született meg az igényes kivitelezésű könyv, amelybe azoknak a fotóművészeknek az alkotásaik kerültek be, akik rendszeresen tevékenykednek, aktív tagjai a klubnak.

A bemutatót sorsolás zárta, amikor a közönség soraiból tíz szerencsés nyertes lett gazdagabb a kötettel. 

Kimaradt?