Ne dobd ki! – kéri a Csíki Székely Múzeum

A Csíki Székely Múzeum 2015 decemberétől a Ne dobd ki! – A hónap tárgya címmel tárgyak gyűjtésébe kezdett, amelyeket egy várostörténeti kiállításon állítanak majd ki.  

Az intézmény hónapról hónapra változó témát és egy már beérkezett tárgyat vagy dokumentumot állít a figyelem középpontjába.

„Azt tapasztaltuk, hogy amikor múzeumi gyűjtésről hallanak, az emberek elsősorban valamilyen értékes, különleges tárgyra, esetleg nyomtatványra, fényképre gondolnak’’ − véli Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója. „Márpedig mindezek mellett gyakran értéktelennek tűnő, egészen hétköznapi használati tárgyakra is szüksége van a múzeumnak, ezért gondoltunk arra, hogy a következő hónapokban, az általános műtárgygyarapítás mellett, ötleteket is adunk arra vonatkozóan, hogy milyen tárgyakat várunk.”

Decemberben a karácsony és újév áll a gyűjtés középpontjában, kiemelt tárgyuk pedig egy 1920 körül készült fénykép dr. Hirsch Hugóné hagyatékából. Ebben a hónapban elsősorban 1989 előtti, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó tárgyakat és fényképeket vár a Csíki Székely Múzeum.

Milyen tárgyak lehetnek ezek?

Karácsonyfa tartozékai: karácsonyfadísz, gyertyatartó, gyertya, szaloncukor, szaloncukor-papír, karácsonyi képes levelezőlap, hálózatba kapcsolható villanykörték (ilyet is adtak el már száz éve is) házi betlehemes, aprószentekelő vessző;

Karácsonyfa-ünnepségekről, családi karácsonyokról, pásztorjátékról készült fényképek, visszaemlékezések, karácsonyi receptek, ajándéktárgyak.

A múzeum munkatársai utánanéztek annak is, hogy a helyi kereskedők milyen ajándéktárgyakat kínáltak a 19. század végén – 20. század első felében vevőiknek. Kiderült, hogy egyebek mellett államsorsjegy, könyv, képes album, nipp vagy más dísztárgy, fényképtartó, gyermekjátékok hosszú sora, önműködő tárgy, imakönyv, óra, ékszer, életnagyságú arckép régi kép után, levélpapír, fényképtartó, látogatójegy, névjegy, szövet, selyem, flanel, vászon, hócipő, piperecikk, szőrmeáru, férfikalap, díszdobozos csokoládé, rádió, hanglemez, írógép, fényképezőgép, éjjeli lámpa, csillár, kötött zokni, gilics szerepelt a lehetséges ajándéktárgyak sorában 1944 előtt. A kommunizmus alatt, az Ajándékok Hónapjában „Hasznos ajándék – nagy öröm” jelszóval többek között magnetofont, gyerekkocsit, főzőkályhát, lemezjátszót reklámoztak.

A Csíki Székely Múzeum ugyanakkor az új év kezdetéhez kapcsolódó tárgyakat is vár, legyenek azok zseb-, képes- és falinaptárak, kalendáriumok vagy üdvözlőlapok.

A következő hónapok tervezett témái: a csíkszeredai kereskedelem, az iparosság, a farsang, a polgári lakásbelső, a gyerekkor, az iskolai élet, a katonáskodás.

A kiállítás szervezői nem csak a csíkszeredaiakat szeretnék megszólítani, hanem a környékbeli falvak lakosságát, valamint a csíki gyökerekkel rendelkező, de távol élő személyeket, régi csíki családok leszármazottait is.

Az adományozó szándékot a Csíki Székely Múzeum telefonszámán (004) 0266 372 024, (004) 0753 073 531, illetve az info@csikimuzeum.ro email-címen lehet jelezni. Az akcióról, illetve a várostörténeti kiállítás előkészítéseként zajló munkákról bővebb információkért a (004) 0266 372 024  telefonszámon lehet érdeklődni.

Kimaradt?