Ferencz Imrét, Fekete J. Józsefet, Sántha Attilát és Xántusz Borókát díjazta idén a Székelyföld. Az irodalmi folyóirat hétvégén egyben alapításának tizenötödik évfordulóját is ünnepelte.

Elsőként Ferencz Imre csíkszeredai költő, újságíró vehette át a Székelyföld díjat, majd Molnár Vilmos író, szerkesztő méltatta Sántha Attila nyelvrégészt. A vajdasági Fekete J. József irodalomtörténésznek a Székely Bicskarend Díjat adományozták, a díjazottat Lövétei Lázár László méltatta. A Szabó Gyula-díjban a csíkszeredai Xantus Boróka kritikus részesült, laudációját Fekete Vince olvasta fel.

Ferenc Imre újságíró költői munkásságáért kapta az évente kiosztásra kerülő díjat. Ferenczes István alapító főszerkesztő az alapítás körüli időket felidézve elmesélte, hogy miután az ötlet megszületett és több írónak és költőnek elküldték az alapítói körlevelet, sokan "valóságos idegbajt kaptak attól, hogy mit akarnak ezek itt a keleti gyepűn, biztos lesz ebből egy provinciális valami...".

Azonban az eltelt tizenöt év bebizonyította, hogy erre a folyóiratra igenis szükség van, élő intézménny vált. "A tizenöt év egyfajta kultúrtörténet, lehet, hogy száz év mulva is elővesznek egy másfél-két méternyi kollekcióból, mert forrásértékű. Számomra gyönyörű tizenöt év volt, az életemnek egyik legtermékenyebb időszaka volt", emlékezett vissza Ferenczes.

"Milyen költő Ferencz Imre? (...) Magányos, önmarcangoló, a keserű tapasztalatokat szívósan maga előtt görgető, ám verseiben maximálisan kitárulkozó. Pályáján volt, hogy hosszú időre elhallgatott, másfél évtizednek is el kellett telnie, míg újabb verseskötettel jelentkezett. Eltűnt, majd felbukkant, a költészetben is, ha úgy gondolta, mert úgy gondolta, akár tizenöt esztendő is lepereghetett, amíg egy újabb kötetet tett le az olvasó asztalára", mondta laudációjában Fekete Vince költő, műfordító a Székelyföld szerkesztője.

"Sántha Attila mindig képes meglepni valami újjal az olvasót. A kilencvenes években egészen sajátos hangulatú és nyelvezetű verseivel hökkentette meg a nyájast. Mindeközben kidolgozta egy kamu irodalmi program, vagy irányzat alapelveit is, ami aztán önálló életet kezdett élni, jelezve, hogy a költő még marhulni sem marhulhat minden felelősség nélkül, mert szava nem száll el, mint más közönséges halandóé, hanem hajlamos valósággá változni" – hangzott el Sántha Attila laudációjában, melyet Molnár Vilmos író, szerkesztő olvasott fel.

Mire az olvasóközönség napirendre tért volna sokak által hajmeresztőnek vélt költeményei fölött, 2004-ben megjelent a Székely szótár, melynek bővítése azóta is folyik, és amit ő  egyszemélyes intézményként vállalt magára – folytatta a méltatás gondolatmenetét Molnár.

A vajdasági irodalomtörténészt, Fekete J. József Székely Bicskarend Díjat kapott, munkásságát Lövétei Lázár László méltatta. A Bicskarendről elmondta, létrehozása előtt rengeteget gondolkodtak azon, hogy mint székelyek, mit is adhatnának külföldi szerzőiknek, és mivel Mária-Terézia lovagrendet nem oszthatnak, hát megmaradtak a "székely lázmérő", a bicska mellett, amelyet lassan már hét éve minden évben kioszt a szerkesztőség külföldi szerzőinek.

"Fekete J. József nem holmi tudós papírok lobogtatásával magának az elismerést. Nem egy bizonyos, egyedül üdvözítő irodalomkritikai iskola neveltje ő, ennek ellenére, vagy talán éppen ezért véleménye az irodalmi kérdésekről mérvadó", hangzott el a méltatásban.

"A jó kritika olyan legyen, hogy egyszerűen ne akarjon kimenni az ember fejéből. A jó kritika szólítson meg. A jó kritika foglalkoztassa az embert, tegye kíváncsivá, ne hagyjon nyugton, amíg utána nem néz, kezébe nem veszi azt a könyvet, amelyről a jó kritika szól. A jó kritika ne legyen tendenciózus, ne szülessen indulatból, főleg rosszindulatból. A jó kritikából ne lógjon ki a lóláb. A jó kritikában egyáltalán ne legyen lóláb. [...]", ezekkel a szavakkal méltatta Fekete Vince Xantus Borókát, akinek a kuratórium idén a Szabó Gyula-díjat odaítélte.