Folytatódik a Kós Károly Akadémia Alapítvány történelmi tárgyú előadás-sorozata, amely szeptembertől novemberig hét rendezvényt foglal magába Európa és Magyarország kapcsolatáról a reformkortól napjainkig.

Csütörtök délután a Bolyai Klubban az első előadást Hermann Róbert, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének vezetője, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főtanácsosa tartotta, aki értekezésének A magyar reformkor és a népek tavasza címet adta. A vetítőn a kezdőkép az 1848. július 5-i országgyűlés megnyitását ábrázoló festmény volt, amelyről elmondta az előadó, hogy a forradalom utáni polgári társadalom első országgyűlése volt.

A korszak megértéséhez a reformkor előzményeit ismertette előbb a történész, aki nem annyira az események történetére összpontosított, hanem a magyarországi és nemzetközi politika egymásra gyakorolt hatását elemezte, ismertetve a környezetet, Magyarország és a Habsburg Birodalom kapcsolatát elsősorban. Az Osztrák Császárság az európai nagyhatalmak egyike volt, területét tekintve Oroszország után a legnagyobb. Az óriási terület magába foglalta többek közt Észak- Itália egy részét, Galíciát, a Cseh Királyságot, Magyarországot és Erdélyt. Az uralkodó abszolút ura volt a birodalom nyugati és északi területeinek, ugyanakkor kénytelenségből alkotmányos uralkodó Magyarországon és Erdélyben. Magyarországot és Erdélyt úgynevezett kiváltságos helyzet jellemezte, hiszen itt volt alkotmányozás és az uralkodó csak a rendekkel együtt hozhatott törvényeket. Magyarországnak két központja volt: Pozsony és Budapest, Erdélynek szintén kettő: Kolozsvár és Nagyszeben.

Az előadó beszélt a lakosság összetételéről is. Elmondta, 90 százaléka jobbágy és paraszt, és gyenge, többnyire nem magyar nemzetiségű polgárság. A kiváltságosok rétege alig a tíz százalékát tette ki a lakosságnak, a többség jogok nélküli kisemmizett, akik viszont adót fizettek, katonaságot állítottak.

Magyarországon kétkamarás az országgyűlés, Erdélyben egy csak, ahol a három nemzet követei és a királyi hivatalonokok ültek, a románoknak, mint nemzetnek nem volt képviselőjük, holott többségben voltak a magyarokhoz viszonyítva.

Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődött a magyar reformkor Hermann Róbert elmondta, hogy örökös a vita az irodalmárok és a történészek között. Előbbiek szerint ugyanis 1825 a reformkor kezdete, míg utóbbiak meggyőződése, hogy 1830. Ennél a kérdésnél részletesen ismertette a történteket az előadó, az 1825-ös országgyűléssel kezdve, az 1830-as eseményekig, amikor Európa úgymond átrendeződik: forradalom tör ki Párizsban, Belgiumban, szabadságharc a Lengyel Királyságban, újabb országgyűlést hívnak össze Pozsonyban, jelentkezik a reform-ellenzék, Széchenyi megjelenteti a Hitelt. Az 1832-36-os hosszú országgyűlésről a lapok nem tudósíthatnak, Széchenyi próbál előbb a kősajtó által beszámolni az ott történtekről, mikor azt a cenzúra betiltja, akkor kéziratos terjesztésben.

Az előadó végigvezette a magyar történelem e rövid, de meghatározó szakaszát 1843-44-es országgyűléstől, a ’46-47-es pártalakítás időszakán át Kossuth és Batsányi fellépéséig, az 1848. március 13.i bécsi forradalom kitörésén át a pesti forradalmi eseményekig, majd annak következményeiig.