Romsics Ignác: A Horthy-kultusz és az ellenkultusz is még sokáig fennmarad

Talán még soha nem kellett befogadnia akkora tömeget az Erdélyi Múzeum Egyesület konferenciatermének, mint szerdán, amikor a Korunk Akadémia „Történelem és emlékezet” sorozatának keretében Romsics Ignác történész tartott előadást Horthy Miklósról. A tömegen még a különleges nyomulási technikával rendelkező televíziós operatőrök sem tudták átvágni magukat, és a lépcsőházban, az ablakon leskelődve is sokan hallgatták az előadást a magyar történelem kétségkívül legmegosztóbb alakjáról.

A nagy érdeklődés előzménye, hogy a román sajtóban – tévesen fordítva le a „Horthy Miklós emlékezete” címet, ahogy a Kolozsvári Magyar Napok programjában is szerepel – az jelent meg, hogy a KMN szervezői az önkormányzat pénzén „megemlékezést” (comemorare) tartanak a román álláspont szerint háborús bűnös kormányzóról. „Erdély elfoglalásáról a kolozsvári városháza pénzén fogunk megemlékezni”, háborgott Bogdan Diaconu parlamenti képviselő, a Ziarul Faclia napilap szerzője pedig abbéli csodálkozásának adott hangot, hogy a hatóságok engedélyt adtak az előadás megtartására, holott Romániában törvény tiltja „a fasiszta ideológia és jelképek terjesztését.” Ezért Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője bevezető beszédében fontosnak tartotta kihangsúlyozni magyar és román nyelven is, hogy a közönség nem megemlékezést, hanem történelmi előadást fog hallani az egykori kormányzóról.

Nos, a szimultán románra is fordított előadás valószínűleg csalódást okozott a szenzációt szimatoló sajtósoknak, Romsics Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia tagja ugyanis tudományosan tényszerű prezentációval készült, mellőzve mindenféle politikai vagy erkölcsi állásfoglalást.

Pontokba szedte Horthy életrajzának adatait, kitért azokra a mozzanatokra, amelyek még hajóparancsnokként elindították a személye körül kialakult kultuszt. Beszélt a fehérterrorról, amelynek során Horthy emberei a parancsnok tudtával több mint ezer embert (a Tanácsköztársaság vezetőit, támogatóit, baloldali értelmiségieket stb.) végeztek ki bírósági ítélet nélkül. Ez volt az első olyan eseménysor, amely megosztotta a magyar társadalmat vele kapcsolatban.

„Két Horthy-kép alakult ki a magyar társadalomban: mindazok, akiknek érdekeit sértette a Tanácsköztársaság, mert például a vagyonukat államosították vagy elvettek tőlük valamit, azok úgy tekintettek Horthyra, mint egy ország-megmentőre. Ők bálokat szerveztek, amikor bevonult egy-egy városba, ünnepelték. Mindazok viszont, akiken a bosszú csattant, a fehérterror elszenvedői vagy csak a két forradalom résztvevői voltak, úgy gondoltak Horthyra, mint gyilkosra. Ez utóbbiak táborához tartozott például Illyés Gyula és Móricz Zsigmond is” – mondta a történész professzor.

Romsics Ignác két verset is felolvasott és korabeli karikatúrákat is bemutatott a két ellentétes tábor álláspontjának illusztrálására: egyikben dicsőítik, másikban pocskondiázzák a Nemzeti Hadsereg parancsnokát, Horthyt – pedig ekkor még csak 1919-et írtak…

A történész beszélt az „ideiglenesnek” szánt kormányzóvá választásáról, királyával, a Svájcba menekült IV Károllyal való szembefordulásáról, ami ismét megosztotta a magyar társadalmat, hisz sokan nem tudták neki megbocsátani, hogy lövetett saját uralkodójára, aki őt annak idején parancsnokká tette. „Uborkafára felkapaszkodott” alaknak tartotta sok magyar főnemes, a királypártiak csakúgy, mint a baloldal.

Ő viszont egyre tudatosabban és egyre populistább módszerekkel építette saját kultuszát, amelynek biztos társadalompszichológiai alapul szolgáltak a bécsi döntéseket követő terület-visszacsatolások és az eufórikus hangulat a magyar lakosság körében. 1938-ban, 70 éves korában kultusza már tetőfokára hágott, Romsics korabeli Horthy-irkát (a kormányzó portréjával díszített iskolai füzet), Horthy aláírásával ellátott karácsonyi üdvözletet és Aba-Novák Vilmos ez évben készült, szegedi freskóját is bemutatta, ez utóbbinak domináns alakja szintén a kormányzó. Ez sem volt elég: 400 oldalas „történelmi” könyv jelent meg, amely azt bizonyította, hogy valójában az Árpád-ház nem halt ki, leszármazottja maga Horthy Miklós.

A csillogó felszín mögött azonban sötét dolgok történtek. Megjelentek a zsidótörvények, és Horthy kormányzóként mindegyiket aláírta. Közben a család nagy kedvet kapott arra, hogy a kormányzói státust állandósítsa, így Habsburg Ottó hazatérését megakadályozták, 1942-ben pedig Horthy elérte, hogy fiát, Istvánt kormányzó-helyettessé válassza a parlament, így biztosítva az utódlást a dinasztián belül.

Horthy István azonban repülővel lezuhant a keleti fronton, így a család az akkor még csak egyéves fiacskája, ifjabb Horthy István nagykorúsodásáig akarta biztosítani a folytonosságot. Ebben a törekvésükben azonban sem a római katolikus egyház, sem a magyar főnemesség nem volt partnerük. Közben a magyar parlament által hozott, de Horthy által aláírt zsidótörvények mélységes felháborodást váltottak ki nemcsak a zsidó közösségből, hanem a velük szimpatizáló magyar lakosságból is.

A történelem kegyetlen fintora, hogy Horthy nagyváradi bevonulását például egy gazdag váradi zsidó vállalkozó finanszírozta, rövid idővel azelőtt, hogy a kormányzó aláírta a zsidókat diszkrimináló törvényt…

Ezután sorozatosan jöttek a rossz döntések: 1941 júniusában Magyarország a Horthy döntése nyomán lépett be a második világháborúba, anélkül, hogy Németország kifejezetten kérte volna rá – mondta a történész. Jött a Don-kanyari katasztrófa, majd jött a döntés, hogy a német csapatokat barátként fogadja, nem megszállókként. Horthy ezután kinevezte Sztójayt miniszterelnöknek, ő maga pedig visszavonult a Várba és hetekig nem törődött semmivel.

Közben Európa legnagyobb zsidó közösségét, a magyarországit és észak-erdélyit elkezdik nagyon gyorsan deportálni. Nyolcszázezer ember életéről van szó, és Horthy hagyja, hogy a Sztójay kormány eleget tegyen Hitler követelésének. A vidéki zsidóság 70 százaléka és a budapesti 30 százaléka lágerekben volt már, amikor 1944. július elején végül parancsot adott, hogy állítsák le a deportálásokat. „A jóindulatú értelmezések szerint ekkor kapta kézhez az auschwitzi jegyzőkönyveket, és ekkor tudta meg, mi történik a deportáltakkal” – tette hozzá Romsics. Addigra azonban már 445.000 ember vesztette életét a lágerekben.

Szálasinak, a nyilaskeresztesek vezetőjének úgy adta át a hatalmat, hogy a Gestapo elrabolta kisebbik fiát, Miklóst, így kényszerítve Horthyt a lemondásra. Német, majd amerikai fogságba került, majd Bajorországban, s legvégül Portugáliában élt emigrációban.

Anyagilag többek közt a Vatikán segítette, és – itt jön a történelem másik nagy fintora – olyan zsidó családok, akik a Horthy támogatásával menekültek el Magyarországról 1944 júliusában, és vagyonukat is sikerült kimenekíteniük.

Halála után az új politikai rendszer a történelem legsötétebb figurájának kiáltotta ki, majd a 89-es rendszerváltás óta sokan próbálják újjáéleszteni a kultuszát. 1993-ban, az Antall-kormány idején történt meg újratemetése szülővárosában, Kenderesen. Azóta sokan látogatnak el a sírhoz, mindig van rajta friss koszorú vagy virág – fogalmazott Romsics. Kultuszát főleg menye, István özvegye ápolta 2013-ban bekövetkezett haláláig.

Ahol Horthy-szobrot emelnek, vagy Horthy-utcát neveznek el, ott garantáltan két szembenálló táborra szakad a lakosság, a tüntetőket és ellentüntetőket rendőrkordon választja el egymástól, mindkét oldalon tetőfokra hágnak az indulatok. „Folyik a Horthy-kultusz és a Horthy-ellenkultusz építése is. És nagy a gyanúm, hogy ez legalább a következő egy-két évtizedben nem fog változni” – mondta Romsics Ignác.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?