Beszterce-Naszód megyében járt a csíkszentkirályi néptánccsoport

A Tacsi Gyékényfonók Napján, Beszterce megyében vett részt vasárnap a csíkszentkirályi Vadrózsa Néptánccsoport, amely Hargita Megye Tanácsának Összetartozunk szórványprogramja, illetve a Hargita Megyei Forrásközpont támogatásával tudott eleget tenni a meghívásnak.

Az Összetartozunk szórványprogram egyik fő célja segíteni a szórványban élő magyarságot a népi hagyományaik megőrzésében, felkutatásában, felelevenítésében és ezáltal a nemzeti identitásuk megőrzésében és megerősítésében. A Tacsi Gyékényfonók Egyesülete által szervezett rendezvény felhívja a figyelmet a gyékényfonás fontosságára, megmaradására és továbbéltetésére a fiatalok körében. A  besztercei Vadrózsa, az almásmálomi Almavirág, a magyardécsei Cseresznyevirág és a szentmátéi Kéknefelejcs néptánccsoportok előadásai mellett autentikus folklórműsort láthattak a mezőségiek a csíkszentkirályi Vadrózsa néptánccsoporttól.

Nyárádmagyarósi, felcsíki, magyarpalatkai, kalotaszegi, vajdaszentiványi, valamint szatmári táncok világába kalauzolták el a néptánckedvelő közönséget. „Fontosak az ilyen és ehhez hasonló közösségi élmények úgy a székelyföldi, de főleg a szórványban élő magyarság számára. Ilyenkor nem a felhőtlen szórakozás a tét, hanem a szülőfőldön való megmaradásra késztetés. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a csíkszentkirályi nagy létszámú csoport záró száma alatt több tacsi idős asszony könnyet ejtett, majd szívből jövő tapssal jutalmazta a kétszáz kilométerről érkező csoportot” – írják a szervezők a maszol.ro-hoz eljuttatott beszámolójukban.

A csíkszentkirályi Vadrózsa Néptánccsoport köszönetét fejezte ki Hargita Megye Tanácsának a támogatásért, mely lehetővé tette, hogy a ,,maroknyi” székely tánccsoport  részt vehetett Tacs kis magyar közösségének ünnepén.

Kapcsolódók

Kimaradt?