Új tervekkel készülnek a Székelyföld-Szórvány kapcsolatban

Kovászna Megye Tanácsa Összetartozunk Székelyföld-Szórvány Partnerségi Programjának felelősei január 22-25. között bejárták Szeben, Fehér és Hunyad megyék magyarlakta településeinek egy részét. Három nap alatt Demeter László és Kiss Csilla programfelelősök igyekeztek eljutni minden olyan településre, ahol az elmúlt négy év során magyar rendezvényeket szerveztek, átbeszélték az eddigi tevékenységeket és idei program-terveket rögzítettek a helyi közösségszervezőkkel.

A körút során Medgyes, Balázsfalva, Tür, Gyulafehérvár, Abrudbánya, Lupény, Déva településeket érintették. Minden helyszínen örömmel fogadták a magyarok az  Összetartozunk Székelyföld-Szórvány Partnerségi Program által nyújtott lehetőségeket, hálásak voltak az eddigi közös tevékenységekért és ezek által lelkesülve újabb ötleteket, kéréseket fogalmaztak meg. Az igény-lajstromon többek között diákok közös táborozása, a helyi magyar napokra, illetve farsangi és szüreti bálokra kulturális műsorok, néptáncoktatók és kézművesek továbbképzési lehetősége, képzőművészeti kiállítások, könyvbemutatók, színházelőadások, diák- és nyugdíjas kapcsolatok megerősítése szerepelt.

„Az a legjobb ebben a Székelyföld-Szórvány Partnerségi kapcsolatban, hogy nem alá- és fölérendeltségi viszony van, hanem partnerség. Ez abban nyilvánul meg, hogy mindig számíthatunk egymásra. Ha valamiben megegyeztünk, akkor az biztos úgy lesz, nincsenek kifogások, fölösleges újratervezések. A szórványsorsban élők iránt kevesen érdeklődnek, így nagy segítség, hogy Kovászna Megye Tanácsa munkatársai nem csak egy-kétszer idelátogattak, hanem kitartóan részt vállalnak sajátságos életfeladataink orvoslásában” – mondta Kémenes Lóránt, a Fehér megyei Tür település plébánosa.

A körút utolsó momentuma a közös ünneplés volt, hiszen a programfelelősök részt vettek a dévai Operettszínházban, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének 25 éves évfordulója alkalmából megrendezett gálaestjén.

Demeter László megyei tanácsos, szórványprogram felelős felszólalásában kiemelte, hogy a hat évvel ezelőtti kézfogás Hunyad megyeiek és háromszékiek között, egymás szemébe néző, baráti kézfogás volt, mely azóta is erősíti a két megye magyar közösségének kötelékét.

Az Összetartozunk program idénre is sok tartalmas rendezvényt tartogat, melyek háromszékieket és partnermegyéink magyar közösségeit is erősítik nemzeti öntudatban, barátságokban, kultúrában egyaránt.

Kimaradt?