Az évad utolsó bemutatója az Operában: Háry János

A Kolozsvári Magyar Opera a 2014-2015-ös évad utolsó bemutatójára várja közönségét csütörtökön, május 14-én: Kodály Zoltán Háry János című daljátékát ezúttal Szabó Emese viszi színre és Kulcsár Szabolcs vezényli.

Kodály darabja, amit ő maga úgy határozott meg, mint „daljáték négy kalandban elő- és utójátékkal, két részben”, 1926-ban került először bemutatásra a budapesti Operaház színpadán. 1948-ban ez volt az önállósodott Kolozsvári Állami Magyar Operának az első előadása. 1982-ban a kommunista cenzúra egy nagyon megnyirbált Háryt engedett csak a nézők elé, a rendszerváltás után, 1992-ben ezt a hiányérzetet kompenzálta a Demény Attila által színre vitt változat. Ennek már 23 éve, így éppen ideje volt, hogy ismét műsorára tűzze az intézmény Kodály klasszikusát – összegezte Kosztin Áron aligazgató az előzményeket.

Szabó Emese rendező úgy fogalmazott: a csütörtöki bemutatón a megújulást szándékoznak ünnepelni, hisz Háry János nem egy közönséges hazudozó, hanem az egyszerű közember mindenkori szimbóluma, akinek az összes álmodozásra, képzelőerejére szüksége van ahhoz, hogy túlélje a hétköznapokat. A produkciót egyébként felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt ajánlja a rendező.

Kulcsár Szabolcs karigazgató elmesélte, gyerekkora első zenei emléke a Kodály-mű, amelynek bizonyos részeit újra és újra meghallgatta a lemezen. „Amióta itt dolgozom, vagyis 13 éve várom ezt a pillanatot, hogy a Kolozsvári Magyar Opera végre színre vigye a Háry Jánost” – árulta el a karmester.

A produkció díszleteit Ralph Zeger tervezte. „Sokszor mintegy véletlenül, velünk marad egy dallam, aztán hol eltűnik, hol meg előjön, s végül ott köröz bennünk, néha napokon, néha éveken át. Így jártam én Kodály Zoltán zenéjével…” – vallja magáról a német díszlettervező.

A Háry János kolozsvári előadásának főbb szerepeit kettős szereposztásban játssza majd a társulat. A szereplőkről itt, a darab cselekményéről pedig itt lehet többet olvasni.

 

Kimaradt?