Az Európa-szerte legeurópaibbként ismert és tisztelt író, költő, műfordító volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendége. Ilma Rakusa apja szlovén, anyja magyar, e két nyelven kívül beszél még szerbül, oroszul, angolul, franciául, németül – ez utóbbi az írói nyelve, művei németül születnek.

A Német Irodalmi Akadémia tagjaként gyakorlatilag minden irodalmi szöveget elolvas, ami Goethe nyelvén megjelenik, ugyanakkor szlavisztikát tanít az egyetemen, folyamatosan követi az európai, így a magyar irodalom friss hajtásait is. Mindeközben fordított Csehovot oroszról németre, Marguerite Duras-t franciából németre, Nádas Pétert magyarról németre, Danilo Kiš-t szerbről németre és hosszan folytathatnánk a sort.

Magyarra eddig két kötetét fordították le, a Rengeteg tenger című regényét és a Lassabban! című kiáltvány-esszéjét, amelyet a „kifulladás, az akceleráció és más túlzott követelmények ellen” írt. A Kolozsvári Magyar Színházban kedd este bemutatott két dramolettjét Visky Anna fordította le erre az alkalomra, és a társulat talán legösszeszokottabb és legsokoldalúbb színészpárosa, Albert Csilla és Dimény Áron adta elő.

Ilma Rakusa úgy jellemzi magát, mint költő és rövid – prózai, drámai – szövegek írója. „Nem fontos számomra, hogy egy egész történetet meséljek el. Inkább in medias res, bele a közepébe. A dramolettekben több helyük van a lírai részeknek” – mondta a felolvasószínházat követő beszélgetésen Visky Andrásnak, Láng Zsoltnak és a közönségnek.

 A boldogtalanság, magány, várakozás és boldogságkeresés dramolettjei Csehov világából érkeznek. Nincsenek valós párbeszédek, inkább párhuzamos monológok, a két jelenlevő személyt a hiányzó harmadik köti össze. Mint utóbb Albert Csilla elmondta, szerettek volna hetekig foglalkozni az első olvasatra nehéz, zenei ritmusú szöveggel, ami valóságos kincs egy színész számára, hisz rengeteg érzelem, rengeteg fájdalom van benne. Ehelyett mindössze néhány napjuk volt rá, hogy előkészítsék a produkciót, így született meg a keddi előadás, aminek a műfaját így jellemezném: több mint felolvasószínház. Még akkor is, ha előttük volt a példány, és néha bele-belenéztek. A színészek játékáról egyébként nemcsak a közönség, hanem maga a szerző is őszinte elismeréssel szólt, ami nem kis érdem, tekintve, hogy Rakusa  íráskor a ritmust, a mozgást, de még a szereplők öltözékét is pontosan maga elé képzeli.  

"Több szoba van a fejemben, és minden szoba egy nyelv. Közöttük néha kinyitom az ajtókat. Gyerekekkel, állatokkal például mindig magyarul beszélek – a magyar nyelvnek más a hőmérséklete."

Ilma Rakusa arról is mesélt, hogy számára az alkotás a füllel kezdődik, úgy ír verset, szöveget, mintha zenedarabot írna: egy ritmusból indul ki, és nagyon fontosak az ismétlődő motívumok, a szünetek. Németül ír, de az ő sajátos német nyelvén, amit bámulatos nyelvtudásából inspirált árnyalatok finomítanak. „Néha kitalálok német szavakat a magyarból inspirálódva. Ezek a szavak melegebbek lesznek, mert a magyar melegebb nyelv, mint a német. Például: Alleinchen (egyedüllét).”  

Ilma Rakusa Triesztben töltötte gyerekkorát, édesapja elvesztése után született meg a Mehr Meer (magyar fordításban Rengeteg tenger) című regénye, amit eredetileg „Trieszt-regénynek” szánt. A Langsamer! (Lassabban!) című manifesto az írónő hitvallása arról, hogy „a lassabb tempó, a világ kontemplatív szemlélete, a tevékeny tétlenség, az alvás és az álom legalább annyira kultúránk része, mint a haladás, a technikai fejlődés, az információ hajszolása, a globalizáció és a fogyasztás” – amint az a könyv fülszövegében olvasható. A kolozsvári beszélgetésen is erről beszélt, és azt hiszem, nem csak az én lelkemnek volt balzsam, amit mondott, Schillert idézve: Én még hiszek a jóban, a szépben és az igazban. A kötet első fejezetében, főleg a német eredetiben összefonódik az olvasás és a szerelem témája. „Az olvasás, akárcsak a szerelem, lassú folyamat: olvasom a tested.”

Láng Zsolt, aki a keddi beszélgetést megelőzően, hétfő este Marosvásárhelyen is az Ilma Rakusa-est házigazdája volt, a kolozsvári színház stúdiójában azt mondta: „Tegnap még úgy jellemeztelek téged: európai. Ma már inkább azt mondanám: az E60-as út.”

„Igen, én azt többször is EGO-nak olvastam, amíg jöttünk!” – felelte a vendég, aki szerint egyébként nevetséges, hogy svájci írónak titulálják. „Soha nem írtam semmiféle svájci témáról. Nem vagyok svájci író. Egyszerűen csak Svájcban élek.”

„Miért beszélünk egyes számban a hazáról? Több hazám van: az irodalom, a fiam, a kis házam Zürichben, bizonyos szagok, az almásrétes, a Mária Terézia-sárga, amilyen csak itt van, a volt Monarchia területén. A trieszti tenger. Satöbbi. Ez mind az én mikrohazám.” (Ilma Rakusa Kolozsváron)