Szürkemarhát, juhot, kecskét hajottak Magyarországról Nyugatra a 16.-17. században, hogy az egyre szaporodó lélekszámú európai államokban legyen mit ennie a lakosságnak, de bort is vittek, mégpedig tokajit, mert az bírta a szállítást, nem poshadt meg útközben. Mindez az éppen hatalmon levő török beleegyezésével történt – mondta előadásában Pálffy Géza, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa Marosvásárhelyen.

A Kós Károly Akadémia történelmi sorozata a 16-17-ik századi Magyar Királyság történetével folytatódott. Magyarország nemcsak védőbástyája, de éléskamrája és hadiipari piaca volt Európának. Pálffy Géza ennek az előzményeit is összefoglalta, statisztikai adatokkal illusztrálva Szent István birodalmának gazdasági, katonai potenciálját, területének és lélekszámának mennyiségét, összehasonlítva azt az Oszmán Birodalommal, az osztrák és a cseh korona tartományaival. Míg Magyarország 325 ezer négyzetkilométernyi területtel rendelkezett, addig az Oszmán Birodalom másfél millióval. A 3,3 millió magyar lakossal szemben 12-13 millió volt a török, és míg a magyar államnak évi 250-260 ezer rajnai forint volt az évi jövedelme, az Oszmán Birodalomban ez 4-5 millióra rúgott. Magyarországnak 30-40 ezer katonája volt, a töröknek pedig 100-120 ezer fős hadereje. Mohácson 60 ezer fő török állt szembe a 26 ezer magyarral – tette hozzá Pálffy.

Magyarországot 1543-ban érte az első „trianoni veszteség”, amikor területének 40 százaléka török uralom alá került, 325 ezer négyzetméterről 120 ezerre csökkent. A történész szerint Buda elestével sokkal rosszabb volt a helyzet, mint a 20-ik századi veszteség után.  A főváros szerepét más városoknak kell átvenniük, Pozsonynak, Bécsnek, Erdélyben Gyulafehérvárnak.