Queennel, Hobóval ünnepelt a Kolozsvári Rádió (GALÉRIA)

Queen, Hobo, Nightwish, Aerosmith, Eric Clapton, Vedres Csaba – csak néhány név abból a változatos felhozatalból, amelyet a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusának előadásában hallhattunk vasárnap a Kolozsvári Rádió születésnapi koncertjén. A rádió fennállásának 61. évét ünneplő esemény bővelkedett egyéb meglepetésekben is: első ízben osztották ki a D160 Médiadíjat, amelyet idén Gergely Zsuzsa, a Kolozsvári Rádió művészeti műsorainak szerkesztője kapott.

Újdonságnak számított, hogy a koncertet nemcsak élőben hallgathatták az érdeklődök a rádiókészülékek előtt, hanem a Kolozsvári Rádió honlapján élő videóközvetítéssel bárki végig is nézhette a műsort.

A Banda is csatlakozott a kórushoz

A rádió teltházas koncerttermében a jelenlévők meghallgathatták, hogy adja át a stúdióból a mikrofont Csatári Melinda, a Donát 160 műsor egyik szerkesztője az est házigazdájának, Benkő Jutkának. "Kedves hallgatóink, kapcsoljuk a Kolozsvári Rádió koncerttermét, a szó Benkő Jutka kolléganőmé" – hangzott. 

És Benkő Jutka magához is ragadta a szót és a mikrofont: a hallgatók és nézők köszöntése után minőségi és változatos koncertet ígért. Nem okozott csalódást: a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa kitett magáért: a repertoárban hallhattunk unitárius éneket, olasz muzsikát, spirituálét, kortárs magyar zeneszerző művét, és az olyan befutott együttesektől és felcsendültek ismert dalok, mint Queen, Hobó, Nightwish, Aerosmith, Eric Clapton, Pink Floyd.

A kórushoz pár dal erejéig egy magát egyszerűen csak Bandának nevező könnyűzenei csapat is csatlakozott, így tették még színesebbé a hangzást.

Eric Claptonnak ezer nővel volt kapcsolata

Az est házigazdája a dalok felkonferálását kulisszatitkokkal turbózta fel. Megtudhattunk például, hogy Eric Claptonról kisbolygót neveztek el. A zenei tehetség egyébként azt állította magáról, hogy a zenén kívül egyéb területeken is kiváló, hiszen élete során legalább ezer nővel volt kapcsolata. Tőle a kórus a kisfia halálának emlékére komponált Könnyek a mennyben című dalt adta elő.

Hobo Viharban születtem című slágere előtt Bekő Jutka emlékeztette az egybegyűlteket, hogy az unitárius kollégium diákjaiból álló csapat Hobo hetvenedik születésnapján is fellépett Budapesten, ennek apropóján kérdezte meg Kovács Péter szólistát, milyen érzés volt Hobo bőrébe bújni.

"Enyhe költő túlzás azt állítani, hogy a bőrébe bújtam, csak megpróbáltam visszaadni azt a fajta színvonalat, amit a mester képvisel. Minden szerepért meg kell küzdeni, éreznünk kell a karakter érzésvilágát, létének megannyi fűszerét. Bizonyos szempontból tényleg nehéz volt átérezni a mester lelkivilágát, mert az életutunk abszolút nem hasonlít" – hangzott Kovács Péter válasza.

"A minőség és nem a műfaj a mérce"

Pink Floyd Nagy remények című slágere előtt a karnagy, Ercsey-Ravasz Ferenc elmondta, a koncertrepertoár összeállításánál a minőséget és az igényességet tartotta szem előtt, függetlenül a műfajtól. Emlékeztetett, hogy sok olyan zenemű, ami most az elit koncerttermek állandó vendége, a maga korában kocsmazeneként vagy szórakoztató zeneként kezdte.

Ilyen volt például a keringő, amelyet a 19. században az ifjúság megrontójának és erkölcstelen muzsikának tituláltak, ma meg a bécsi filharmonikusok előszeretettel játsszák újévi koncertjükön.

Az előadók a koncert végén királynői módon tették fel az i-re a pontot: Freddie Mercury Bohémrapszódiájával búcsúztak. Benkő Jutka a sláger előtt elmondta, Freddie-től nagyon sokan megkérdezték, miről is szól a Bohémrapszódia, de ő mindannyiszor azt válaszolta, hogy fogalma sincs. De ha lenne fogalma, akkor sem árulná el senkinek, mert ezzel lerombolná a mítoszt – tolmácsolta Freddie szavait Benkő Jutka.

Freddie Mercury Bohémrapszódiája a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusának előadásában itt hallgatható meg.

Gergely Zsuzsa kapta az D160 Médiadíjat

A születésnapi koncert legnagyobb meglepetése a D160 Médiadíj kiosztása volt, amelyet Idén Gergely Zsuzsa kapott. Az alábbiakban a Donát 160 Egyesület közleményét olvashatják.

A D160 médiadíjat most adták át első ízben. Az elismerést a Kolozsvári Rádiót támogató Donát 160 Egyesület alapította, és idén lelt gazdára első ízben. A szakmai díjat minden évben a Kolozsvári Rádió szerkesztőségének egy tagja kapja. Héttagú grémium döntött a nyertes rádiós szerkesztő személyéről, figyelembe véve a szerkesztőség tagjainak javaslatait.

Az egyesület és a rádió magyar vezetősége (Orbán Katalin tiszteletbeli elnök, Bárdos Mária elnök, Szuszámi Zsuzsa alelnök, Benedek Márta titkár, Rostás-Péter István a Kolozsvári Rádió főszerkesztő helyettese, Szilágyi Szabolcs a magyar szerkesztőség vezetője) mellett a bizottság tagja volt Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnöke, a Helikon főszerkesztője és nem utolsó sorban a Kolozsvári Rádió hallgatója

Az emlékplakettet Balázs László képzőművész, az oklevelet Kajtár Lehel grafikus tervezte.

Rostás-Péter István, a Kolozsvári Rádió főszerkesztő helyettese laudációjában elmondta: "Akit most jutalmazunk, példa és zsinórmérték. Több ízben bizonyított úgy, hogy önmagában is bizonyosságokat érlelt ki. Önemésztő konokságánál csak a benső fejlődésbe vetett igénye-hite lehet nagyobb.  Egyben hatványozott felelősséget is rárovunk: babérlevélbe csomagolt sarkantyú ez az elismerés, bár Gergely Zsuzsát inkább fékezni kéne, mintsem újra ösztökélni. Csitítani, hogy ő is lassítson, tekintsen bátrabban körbe, gondolkodjon el azon, – mert ideje – kötetbe foglalni interjúinak bárcsak töredékét, hogy tapasztalatából többet adjon át a pályakezdőknek. És, igen, engedje meg magának az egyébként szigorú szelekció fényűzését. Amikor alig egy éve arról döntött a Donát 160 Egyesület, hogy rádiós díjat alapít, a többi között arra is rászánta magát e civilbe öltözött szakmai szervezet, hogy visszhangot, arcot kölcsönöz a hangnak, kilépteti a dobozból, színeket, vonásokat társít mély és magas hangzók látszólag mechanikus sorozatához. Elbeszéli a beszélőt. Történetet kezd, amelynek első lépése ez a mai. Az úttörők lelkesedésébe, kívánom-remélem, hogy a jövő évi médiadíj átadásig terjedő hatásszünet ne csempésszen kétséget, legfeljebb termékeny, előretaszító dilemmákat.”

A díjkiosztó és a koncert után a közönség kolozsvári éttermek felajánlásának köszönhetően finom falatokkal és minőségi borral öblíthette le az élményeket. 

Kapcsolódók

Kimaradt?