Bár a többség már javában böjtben, a szeszélyes idő, március beköszöntét követő újabb havazások elé nézve, erdélyi sereghajtóként Torockón is eltemették végre a telet.

A kultúrotthonból induló násznép, határon innen és túlról, így még Felvidékről is érkező népes és kíváncsi tömeg közepette, a falut széltében, hosszában körüljárva végül a majornál verte szét Farsang Döme koporsóját. Mielőtt viszont erre sor kerülhetett volna, a kántor sűrű bólogatása közepette, a jelképes sereget vezető pap itt emlékezett meg az elmúlt év jelentősebb eseményeiről.

Beszélt az unitárius templom és papi lak felújításáról, az ivóvízhálózat bekötéséről, az ironikus, parodizáló szövegből viszont kiderült, hogy a szennycsatorna továbbra is várat magára, a néha orrfacsaró bűz mellett, sokan a település központjában lévő kisebb templom előtt díszelgő trikolór jelenlétét sem igen kedvelik, de a temető tulajdonjoga sem rendezett. És bár a remény nem veszett el, szivárvány áll gyakran a falu egén, esküvő és keresztelés alig, ehhez képest viszont igen sok a halott.

A Döme koporsóját követő díszes menet, melyet az eső és szél idén kissé megkergetett, sem áll már oly könnyen össze, így, mint katonáéknál szokás a hiányzó bakákat, zsoldosok pótolják. Amint azt farsangtemetés előtt szokás, idén is volt leánytáncoltatás. Dömét azonban az sem intette jobb belátásra, hogy a házhoz egyre kevesebb mértékben álló pénz, a sok ital és duhajkodás megfeküdte gyomrát. Elgondolkodtató, hogy Döme, akit idén is megütött a mennykő, néhány év múlva hiába jönne vissza, mert nem lesz gyászmenet, nem lesz, aki eltemesse.

Hogy a jövőkép mégse legyen ilyen sötét, a betyárok sűrű ostorcsattogtatása közepette mindenkit meghívtak a már előző este elkezdett bálba, onnan hazatérve pedig elgondolkodhattak az utánpótlásról.