Örmény hétköznapok kétszáz éve Marosvásárhelyen (GALÉRIA)

Tíz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen kevés szó esett az örményekről, az örmény közösség múltjáról. Most, a Csíki Márton örmény kereskedő házából elékerült leletekkel lezárult egy kör – fogalmazott Puskás Attila, a Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület elnöke, aki elmondta, nagy öröm számukra a vármúzeumban megnyílt kiállítás, amely az erdélyi örmények hétköznapjaira világít rá.

Magyar kártya, női és férfi cipők, papucsok, porcelán kávéskészlet darabjai, fakanalak, kefék, pipafejek, újságpapírok, füzetlapok, poharak, kerámiadarabok, kályhacsempe maradványok, hitelkönyvek láthatók a várban megnyílt kiállításon, olyan tárgyak és használati eszközök, amelyek az örmény családok mindennapjainak voltak a kellékei és amelyeket egy építkezésnél töltőanyagnak használtak.

A kiállítás kurátorai Kovács Mária-Márta és Orbán János művészettörténészek. Szervezője a Maros Megyei Múzeum, támogatója az intézmény fenntartója, a Maros Megyei Tanács. Partnerei a Szamosújvári Örmény-Katolikus Plébánia, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Dokumentációs Könyvtár valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.

Ahogy az a tárlatnyitón elhangzott, nagy-nagy meglepetés érte a Csíki-ház restaurátorait, nem számítottak a váratlan „kincsek” felbukkanására, olyan leletekre, amelyekből a 17-18 századforduló hétköznapjaira lehet következtetni, arra, hogy hogyan éltek, mit viseltek, mit vásároltak, mit olvastak, kikkel álltak kapcsolatban.

Szerencsés körülmény, hogy még a leletek felbukkanása előtt mélyreható levéltári kutatások által tárták fel a Csíki család és a ház elfeledett históriáját. A belvárosi római katolikus plébániatemplom alatti kripta feltárása is megtörtént, ott nyugszanak a családtagok. „A házból előkerült tárgyakkal lezárult, teljes lett a kör” – mondta Puskás Attila a maszol.ro-nak, kihangsúlyozva, hogy mekkora öröm ez a közösség számára.

A tárlat a marosvásárhelyi leletek mellett az erdélyi örménység múltját is bemutatja, hiszen csak ebben az összefüggésben érthető meg minden kis mozzanat. Például az a sok papír, ami elékerült a háztartási szemétből azt bizonyítja, hogy az írás-olvasás már a 18-ik században hozzátartozott az örmények életmódjához.  A sok újságpapír is arra enged következtetni, hogy a családfő, aki sokat utazott, a világ eseményeiről részben a sajtóból tájékozódott. Magyar és német nyelvű napilapokat olvastak, amelyeket nem őriztek meg, értelemszerűen szemétre dobtak.

A Bécsben megjelenő, Magyar Kurír darabjai maradtak meg többek közt. A két hitelkönyv azért érdekes, mert megtudható belőle, hogy melyek voltak a legkeresettebb ipari cikkek, vagy élelmiszerek. Toldalagiék, Hallerék, Henterék, a kollégium tanárai, vagy a Teleki Tékában dolgozó asztalosmester, gyógyszerészek, lelkészek vásároltak textiltermékeket, kalapot, selymet, porcelán teáskészletet, gyerekjátékot, pipát, csokoládét, vaníliát, fűszereket. 

Kimaradt?