A Caravaggio Terminal az az előadás, amely után a néző hazamegy és elkezd lázasan kutatni, hogy többet tudjon meg a címben szereplő figuráról. Korának, a reneszánsz Itáliának egyik legnagyobb zsenije volt – de hogy egy vízbe ölt prostituáltról mintázza meg a haldokló Szűz Máriát? Caravaggio a csőcselék, a „koszoslábúak”, a csatornalakók körülrajongottja volt, akinek géniuszát maga a pápa se tudta megkerülni. Ma rocksztár lenne, akit a politikusok fogcsikorgatva bár, de kénytelenek lennének meghívni, ha tömeget akarnak a kampányrendezvényre. Nekem legalábbis ez jutott eszembe a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásán és az azt követő beszélgetésen.

Ki tud sokkal többet Caravaggioról, mint hogy reneszánsz festő volt, és ő festette a hátborzongató Medúzát? Miért időszerű és aktuális Caravaggio sorsa a huszonegyedik század emberének, olyannyira, hogy kortárs színházi előadásnak kell születnie belőle? A Kolozsvári Állami Magyar Színház Caravaggio Terminal című produkciója megadja ezekre a kérdésekre a választ, sőt ennél sokkal többet tesz: négyszáz év távlatából is önreflexióra késztet ennek a tépelődő, önpusztító, megalkuvást nem ismerő zseninek a megidézésével. Visky András, a szöveg szerzője néhány titokról fellibbentette a függönyt a kedd esti előadást követő beszélgetésen, amelyen Gergely László gyógypedagógussal, drogterápiás szakemberrel és Liviu Jitianu teológussal és a közönséggel beszélgetett az előadás születéséről és főhőséről.

Már indulásból rosszul kezdődik a gyermek élete, ha az apja a világ legismertebb festőjéről kereszteli el, majd festőnek adja. Determináltan másodiknak lenni: második Michelangelónak? Caravaggio neve ugyanis valójában Michelangelo Merisi volt, de gyűlölte a nagy Michelangelo Buonarroti árnyékát, amely rátelepedett: ezért szülővárosától, az észak-itáliai Caravaggiótól kölcsönözte keresztnevét. Legalábbis a Visky András szövege alapján, Robert Woodruff által színre vitt Caravaggio Terminal című előadás szerint. A szerző korábban azt mondta, nem életrajzot és nem is hiteles portrét akart megalkotni a festőről. Ennél többet akart: kortárs darabot, mai előadást, egy olyan emberről, aki „gang”-ben, azaz egy underground közösségben él, és onnan csak átjár a bíborosi palotákba.

Az előadás következésképpen nem kosztümös, a díszlet nem Caravaggio-képekből, vásznakból vagy ecsetekből áll. Caravaggio elsősorban gondolkodó, sőt önmarcangoló, modern ember, akinek a kész válaszok nem jelentenek semmit: Isten létezését nem nekem kell bebizonyítanom, hanem Neki, mondja Caravaggio – a saját létezésem bizonyítása épp elég feladat.  Caravaggio tetoválóművész, Caravaggio performanszművész, Caravaggio színházi rendező (rögtön „képbe tesz” a produkció kezdő jelenete, ahol a festő éppen a Krisztus sírbatétele jelenetéről rendelkezik, miközben a modellként használt utcalányok és csatornalakók vihogva, tessék-lássék engedelmeskednek).

Caravaggio bandája hip-hop ritmusokra gúnyolja ki fő ellenfelét, Giovanni Baglione festőt. A kedd esti beszélgetésen Visky András elmondta, hogy dokumentálódása során olyan hajmeresztően durva korabeli gúnyiratokra bukkant erről a szegény Baglioneról, hogy ahhoz képest az ő – Caravaggio szájába adott – szövege csak „szelíd párlat”.

„Még soha nem írtam le, nem mondtam ki ilyen szavakat. Felszabadító érzés volt” – vallotta be a szerző.

A darab összes szereplője egyébként valós személy, az egyik nőalakot, Giudittát leszámítva. Baglione valóban perbe fogta Caravaggiót becsületsértés okán, valódi sérelme persze nem a gúnyvers volt, hanem leküzdhetetlen irigysége a tehetségesebb és (egy idő után) gazdagabb vetélytárssal szemben. Röpke 400 év alatt semmi lényeges változás nem történt az emberi kapcsolatok terén.

Visky András nem árulta el, hol ér véget a dokumentált történelmi (művészettörténeti) valóság és hol kezdődik az, amit a kor, a művek, a feljegyzések ismeretében hozzáképzelt Caravaggio személyiségéhez. Éppen ettől izgalmas ez az előadás: az embert átjárja ennek a vad, impulzív alkotónak a túláradó energiája (Szűcs Ervin kiválóan hozza a „remény nélkül, félelem nélkül” mottót magán viselő, tomboló és vitatkozó zseni alakját), és egyszercsak elkezd kutatni az emlékeiben: tényleg fekete háttérrel festett mindent? Tényleg nem használt soha kék színt? Vajon tényleg azért??

Hogy miért, arra a Caravaggio Terminal ad egy tippet.