Nyilvános az Interferenciák Fesztivál programja

Végleges a Kolozsvári Állami Magyar Színház által kétévente megszervezett INTERFERENCIÁK Nemzetközi Színházi Fesztivál negyedik kiadásának programja. A november 26. – december 7. között megrendezett színházi találkozóra tizennégy országból összesen huszonegy meghívott társulat érkezik. A fesztivál idei kiadásának mottója „a test történetei”.

Ez a téma jelzi azt, hogy mi, emberek sokat foglalkozunk saját mulandóságunkkal, aminek letéteményese a test, amelyet az idők során annyit istenítettek, magasztaltak, meggyaláztak, megsemmisítettek, börtönbe vetettek, felszabadítottak – nyilatkozta Tompa Gábor, a fesztivál művészeti igazgatója.

A kolozsvári közönség olyan nemzetközileg elismert alkotók előadásait láthatja a rendezvény tizenkét napja alatt, mint Thomas Ostermeier, Declan Donnellan, William Kentridge, Nagy József, Pippo Delbono, vagy a legutóbbi fesztiválon nagy sikert aratott dél-koreai Jaram Lee és a szabadkai Urbán András. Mexikóból a Lux Boreal kortárs tánc-társulat, Lengyelországból a Grotowski Intézet partnerszínháza, a Teatr ZAR érkezik, míg az izraeli Habima Nemzeti Színház visszatérő vendége lesz a fesztiválnak. 

A programot idén is számos járulékos esemény színesíti. A TIFF Házban naponta kerül sor beszélgetésekre a meghívott alkotókkal, előadás-vetítésekre, valamint több új helyszínen könyvbemutatók, kiállítás-megnyitók és koncertek is várják majd a fesztivál közönségét. Újdonságnak számít, hogy az off-programban idén meghívott előadások is szerepelnek, melyeknek az Ecsetgyár lesz a helyszíne. A teljes program elérhető a színház honlapján.

A fesztivál főtámogatói a Kulturális Minisztérium, Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa, főszponzor a MOL Románia. A rendezvény az Európai Színházi Unió, a Román Kulturális Intézet, az UNITER, valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg. Szponzorok: Energobit, OTP Bank Románia. Partnerek: Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, OTP Bank Magyarország – Fáy András Alapítvány, TIFF Ház, Ecsetgyár, Tranzit Ház, Szépművészeti Múzeum, International Art Gallery Angels, Kaszinó Városi Kulturális Központ, Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának Magyar Színházi Intézete, IATC – Színikritikusok Nemzetközi Egyesülete, British Council, Goethe Zentrum | Deutsches Kulturzentrum Klausenburg, Institut Français Kolozsvár, Toyota.

A fesztivál programjában szereplő nyolc nagytermi előadásra október 15-étől Interferences Grand néven kedvezményes jegycsomag vásárolható online a www.biletmaster.ro weboldalon, amely október 27-étől a színház jegypénztáránál is elérhető lesz. 

Kimaradt?