Immár tizenharmadik kiállítását nyitotta meg Marosvásárhelyen Kerekes József. A nagyváradi festőművész (szakmáját tekintve nyugalmazott agrármérnök) első alkalommal 2006-ban, az unitárius egyház Bolyai-téri tanácstermében állította ki műveit, majd Nagyváradon és Budapesten is bemutatkozott.

Sebestyén Mihály a megnyitón arról beszélt, hogy sokat fejlődött az első tárlat óta az alkotó, aki a „művelt táj mérnöke”, szereti a tájat, a természetet, de ebbe belefér az épített táj is, illetve a nagy világvárosok látképei is. A tájképek önmagukban semlegesek, se nem szépek, se nem jók – mondta Sebestyén. „Attól olyanok, amilyenek, amilyennek látjuk, mert a művész így akarta láttatni velünk”. Mert a művésznek nincsen kedvenc napszaka, sokkal inkább hangulatai vannak, amikor dolgozni szeret, kedve van az alkotáshoz. A hangulata pedig, amikor leül a vászon elé, mindig jó, optimista és olyan festmények születnek a keze alatt, amelyek „képesek otthonossá, barátságossá, meleggé tenni a polgár lakását”.  Nem a festő életkora, hanem alkotói szemlélete határozza meg ezeket a képeket, vidámságukat, műfaji sokszínűségüket, optimizmusukat.

„Ma már nem járok ki tájat festeni a természetbe. Megnézem, megcsodálom egy-egy domboldal, erdő, tó, vagy falu szépségét, de nem viszek magammal festőállványt, vásznat, ecsetet. A gyermekeim fotóznak és azok alapján festek” – árulta el Kerekes József, aki szerint a képek, bármilyenek is azok, hangulatról árulkodnak: akár sötétek azok, akár világosak, alkotójuk hangulatát tükrözik.