Lovasi András zenekara, a Kiscsillag lép csütörtök este 7-kor a Kolozsvári Magyar Napok nagyszínpadára. Hogy az immár 25 éve pályán levő zenészre változatlanul sokan kíváncsiak, kiderült a Farkas utcában rendezett könyvbemutatóján, ahonnan a hirtelen lezúduló eső (majd jégverés) sem tudta elkergetni a hallgatóságot. A Paprika Rádió sátrában elhangzott beszélgetésen az is kiderült, miért lett ez a könyv címe: Lovasi – Idáig tudom a történetet.

Bőrig áztam a Paprika Rádió sátorponyvájáról nyakamba folydogáló esőtől, csapzottan kerülgettem a pocsolyákat, de sebaj: diadalmasan szorítottam magamhoz a frissen dedikált könyvet (inkább azt féltettem a megázástól, mint magamat). Különben is, mit nekem csapzottság. Épp az imént mondta Lévai Balázs, a szerző, hogy a Lovasi-jelenséghez hozzátartozik a fésületlenség. Nos hát, legalább ennyiben közelítsek a Lovasi-jelenséghez.

Azért az nem semmi, hogy ha valakinek a nevéhez 47 éves korára oda lehet ragasztani, hogy „-jelenség”. Nagy hirtelen nem is tudok megnevezni senkit a hazai politikában vagy akár kulturális életben, akiről így lehetne beszélni: az XY-jelenség. A -jelenség nem jár egyértelmű pozitív társítással, de negatívval sem. A -jelenség olyasvalaki, akit nem lehet megkerülni, nem lehet nem tudomásul venni. Akiről mindenkinek van véleménye.

Lovasi ilyen. És neki is megvan a véleménye, és nem rejtette véka alá a könyvben. Sőt: amit Lévai Balázs, a szerző túl finoman fogalmazott meg, azt Lovasi átírta. „Túlságosan udvariasak vagyunk egymással. Föleslegesen udvariasak” – fogalmazta meg a kolozsvári könyvbemutatón.

Archetipikus történetek, amelyek biztos a mostani negyvenes korosztály rengeteg más tagjával hasonlóképpen estek meg: hisz ugyanabban a társadalmi közegben sokszor hasonló sorsok alakulnak ki. Ezért az embernek a könyvet lapozgatva sokszor az az érzése támad, hogy ez vele (vagy vele is) megtörtént. „A beszélgetések során néha pszichiáternek éreztem magam” – mondta Lévai Balázs – „és rájöttem, hogy ez mennyire fárasztó foglalkozás lehet.”

Lovasi András reflexív és önreflexív személyiségéhez hozzátartozik, hogy időben is eltartja magát a történésektől. Szüksége van a távolságra ahhoz, hogy véleményt tudjon alkotni dolgokról, eseményekről, s bennük saját magáról. Ez az oka, hogy az utóbbi néhány év (a Kispál és a Borz felbomlása óta eltelt időszak) alig 20-30 oldalt tesz ki a kötetből. „Még korai véleményt alkotni róla” – jegyezte meg a zenész. Ezért az a könyv alcíme, hogy „Idáig tudom a történetet”.

A szerzőtől egyébként elhangzott egy mondat, ami nagyon szöget ütött a fejembe – és azt hiszem, nem csak nekem, hanem sokunknak, akik még hallottunk valamit a sátorponyván dübörgő zivatartól. „Vannak dolgok, amiket meg kell csinálni, mert ha nem, előbb-utóbb megcsinálja más.” Ezt mondta Lévai a könyv születéséről. Utána már csak a csorgó esőben tülekedés jött a könyvekért meg a két szerző dedikálásáért. Megérte bőrig ázni.