Nyári alkotó- és színháztábor kezdődik Kidében

Színházi alkotótábor kezdődik Kolozs megye egyik legrégebbi településén, Kidében augusztus 11-én. A szervezők által nyári kutató-, alkotó-, és színháztáborként meghatározott találkozót Györgyjakab Enikő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze és Köllő Csongor színész, rendező, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió karának oktatója vezeti. A Shoshin Színházi Egyesület és a Jolly színház által szervezett, Csomópontok, időpontok; az emlékezés vidékein címet viselő tábor egy hetet tart, a 280 lejes részvételi díj fedezi a foglalkozások, a szállás és a napi három étkezés költségeit is.

Mi történik akkor, amikor egy óvatlan pillanatban mindent felfüggesztő erejével tér vissza múltunk a jelenünkbe? Amikor minden érzékszervünkkel visszatérünk egy pontba, ahol évek óta nem jártunk már? Ekkor szembesülünk azzal, hogy ez a pont megoldatlan, hogy itt feladataink maradtak, hogy a „jelen” illúziójával megtagadtuk a velük való foglalkozást, mert tulajdonképpen nem a valódi jelenben éltünk. A visszatérés kitűnő alkalom a tudatosításra, ugyanakkor remek termőföldje a színházi munkának is – vallják a szervezők.

A Csomópontok, időpontok... a Shoshin Színházi Egyesület által (a Jolly Színházz koprodukcióban) szervezett nyári kutató-, alkotó-, és színháztábor, egyszóval Találkozó, ahol az egyéni emlékezés kérdését próbáljuk körbejárni. „Olyan technikákkal és eszközökkel dolgozunk, amelyek lehetővé teszik, hogy személyes emlékezésünket színészi értelemben megfogalmazzuk, azaz, hogy ezeket a csomópontjainkat próbáljuk objektív, a művészet felé mutató formába önteni. Mivel ez egy kutatás, kerülni fogjuk mind a szentimentalizmus csapdáját, mind pedig a túlzásba eső, meddő mélylélektani elemzéseket. Ehelyett megpróbálunk valami egyszerűt és őszintét keresni magunkban, valamit, ami mozgásba hoz, megnyit, energiát termel. A kreatív munka mellett nagy hangsúlyt fektetünk a specifikus fizikai és vokális tréningre, a reggeli és szürkületi szaladásra, és néhány egyszerű meditációs technikára” – ígéri a két szakember.

A Köllő Csongor és Györgyjakab Enikő vezetésével zajló munka egyaránt zárt és szabad térben is folyik, a tábor végén pedig a falubeliek, valamint a városból érkező vendégek számára kis bemutatót tartanak.

„Gyere el, ha: a színházi szakmában dolgozol, és fejleszteni kívánod a mesterséged; ha színire készülsz és ízelítőt vagy felkészítést keresel; ha nem vagy szakmabeli, de érdekelnek az előadói folyamatok; ha érdekel, hogy a színház eszközei hogyan hatnak a mindennapi életre; ha egy olyan nyári programot keresel, ami új lehetőségeket nyújthat, új irányokat mutathat, vagy egyszerűen csak lehetővé teszi a Találkozást” – olvasható a felhívásban.

A tábor 8-12 résztvevőnek szól, részvételi díj 280 lej (tartalmazza a foglalkozások, valamint napi három étkezés díját is), a néhány fennmaradt helyre még lehet jelentkezni péntekig. Jelentkezni, valamint bővebb információt igényelni a shoshin.mail@gmail.com elektronikus postacímen, vagy a 0749-616450 mobilszámon lehet.

A jelentkezéshez szükséges egy jelentkezési ív, amely tartalmazza a nevet, életkort, étkezési igényeket (pl. vegetáriánus), munkahelyet/szakmát, színházi/előadói tapasztalatot (ha van), legfőképpen pedig a motivációt, vagyis annak rövid leírását, hogy a jelentkező miért szeretne részt venni a Találkozásban. A tábor résztvevői számára a Jolly Színház jóvoltából a szállás ingyenes.

Ezenkívül – szintén a Jolly Színház felajánlásában – diákok számára rendelkezésre áll három támogatott hely. A jelentkezéshez egy CV, motivációs levél, valamint egy tanár vagy színházi szakember által írt ajánlást várnak a szervezők.  

További részletek Kidéről, az Egyesületről, valamint a tábor vezetőiről itt

 

Kimaradt?