Ismét trendi lett a Sziget, megdőlhet a látogatócsúcs

Eddig nem látott érdeklődés mutatkozik a 22. Sziget fesztivál iránt, amelyen megdőlhet a látogatócsúcs. Gerendai Károly, az idén egy héttel később, augusztus 11. és 18. között tartandó Sziget fesztivál főszervezője mindezt azzal indokolta, hogy a jobb programok mellett mostanra értek be az elmúlt évek fejlesztései és Budapest is egyre trendibb a külföldi fiatalok körében.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=xxXQttp-_sg

Míg 2008-tól 2012-ig stabilan 380-390 ezer látogatója volt a Sziget fesztiválnak, a szám tavaly 362 ezerre csökkent. Mint Gerendai Károly elmondta, a magyar közönség száma fogyott, a külföldi látogatóké pedig egy emelkedő tendenciát követően stagnált, majd szintén csökkenésnek indult.

A fesztivál létét mentették meg az időpont-módosítással

„A programmal visszatérő módon sokat szenvedtünk, mert a fesztiválok szaporodása mellett a kínálat nem nőtt és ez felverte az előadók fellépti díjait. Másrészt kirajzolódott egy nemzetközi trend a fesztiválpiacról, a zenekarok júliusban jellemzően Európába, augusztus elején viszont inkább Amerikába vagy Japánba mennek turnézni és csak a hónap közepén térnek vissza a kontinensre, mert akkor van ismét egy sor jelentős fesztivál szinte egy időben. Sokáig hezitáltunk, merjünk-e változtatni a megszokott és bejáratott időponton, de a tavalyi visszaesés után nem maradt más választásunk, lépnünk kellett, mert ha tovább csökken a látogatottság, az a végét is jelenthette volna a Szigetnek" - fejtette ki Gerendai Károly.

Megfordult a trend, ismét menő a Sziget

A fesztiválnak az új idősávban viszont jelentős konkurenciát jelentenek a szintén azon a héten zajló nagy költségvetésű európai fesztiválok, például a belgiumi Pukkelpop, a hollandiai Lowlands vagy az ausztriai Frequency Festival. A döntés mégis helyesnek tűnik: a Sziget emelt szolgáltatásokat nyújtó, fizetős kempingjei már beteltek, időarányosan soha nem fogytak ilyen jól a hetijegyek, a brit, német, francia és olasz piacon kiemelkedően nőttek az eladások. Megfordult a trend a magyar közönség esetében is, így előfordulhat, hogy augusztus elejére mind a 45 ezer bérletet eladják a tavalyi 34 ezer után.

A Szigeten az elmúlt évek bővítéseivel 30 ezerre nőtt a helyszínen kempingező látogatóknak eladható bérletek száma, további 15 ezer nem ottalvós bérletet értékesítenek, ehhez jön naponta legfeljebb 30 ezer napijegy, így a fesztivál egy napjára 75 ezer embert tudnak beengedni. Általában - a mínusz egyedik nap kivételével - hat napot számolnak bele az összlátogatószámba, így jött ki a 390 ezres eddigi csúcs 2009-ben, de Gerendai Károly szerint idén reálisnak tűnik 400 ezer fölé kerülni.

Hangsúly az egyediségen

Az élénkebb érdeklődést azzal indokolta, hogy két éve kiemelt figyelmet fordítanak az egyediségre, a különbözőség erősítésére, a fesztiválok között ugyanis a stagnáló kínálat miatt jelentős a zenei átfedés. Fejlesztésekbe kezdtek, hogy a Sziget látványvilágban, szolgáltatásaiban, közösségi aktivitásában és sok egyéb tekintetben karakteresebb képet mutasson. "A változtatások talán mostanra értek igazán be és ez segít abban, hogy az emberek inkább itt nézzék meg az akár máshol is elérhető sztárokat, mert itt jobb körülmények között, egyedibb környezetben tehetik" - vélekedett a főszervező.

 Az elmúlt évek fejlesztéseinek kedvezett a fesztiválok áfájának csökkentése, emellett idén a Sziget egyszerre próbál spórolni és közben magasabb árat kifizetni a fellépőknek.

A főszervező közlése szerint a Sziget összköltségvetése tavalyhoz képest mintegy 300 millió forinttal nő, aminek elsődleges oka, hogy több mint 400 millió forinttal költenek többet a programra, eközben viszont megtakarítást eredményez bizonyos helyszínek összevonása (Világfalu, ír-blues színpad) és megszüntetése (Aréna sátor).

Gerendai Károly szerint a Szigetnek jól jön az is, hogy Budapest egyre trendibb az európai fiatal felnőtt korosztály körében.

Nagy nevek, de nem a legnagyobbak

A régóta hiányolt legnagyobb és legdrágább nevek (Red Hot Chili Peppers, Metallica) ugyan idén sem lesznek, zenél viszont a Queens of the Stone Age, az Outkast, a Madness, a Manic Street Preachers, a Placebo, a Korn, a Prodigy, a manapság legnépszerűbb táncos-elektronikus vonal képviseletében pedig például Deadmau5, Skrillex, Macklemore & Ryan Lewis vagy az augusztus 17-i záró partin fellépő Calvin Harris.

Hozzátette: hosszú időn keresztül ellenállt annak, hogy a nagyszínpadon dj-k zenéljenek, de be kellett látnia, a közönség igényei megváltoztak, hiszen tavaly például a záró bulin fellépő David Guettára adták el a legtöbb jegyet. Idén lesz nyitó show is augusztus 12-én Deadmau5-szal. A tízezer néző befogadására alkalmas A38 sátorban pedig azt tudják megmutatni, milyen zenék fontosak ma Európában, fellép például Miles Kane, a Bonobo, a Klaxons, a Crystal Fighters és a La Roux.

Magyar nevek a nemzetközi színpadon

Hosszú évek után újra lesznek magyar fellépők is a nemzetközi nagyszínpadon: az idei Sziget-himnuszt előadó Ivan & the Parazol, a Nagy-Szín-Pad-nyertes Mary PopKids, a Punnany Massif és egy még meg nem nevezett előadó.

Az idei Sziget kapcsolódik a woodstocki fesztivál 45., a Rubik-kocka 40. és a rendszerváltás 25. évfordulójához. Lesz egy óriási Rubik-kocka installáció hat konténerből, egy száz méteres fal az egykori berlini építményt felidézve, valamint Tábortűz színpad az 1969-es amerikai fesztiválra emlékezve.

Kapcsolódók

Kimaradt?