Gyergyóban kultúrával gyógyítják a közönyt

Vasárnap késő este ért véget a II. Gyergyói Nyári Kulturális Fesztivál, de a szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársainak nincs idejük kényelmesen hátradőlni, hiszen azonnal elkezdték a Gyilkostói Sokadalom kétnapos rendezvényének szervezését. Hol a földet, hol pedig a kultúrát, de művelik a gyergyóiak, amit érdemes.

A II. Gyergyói Nyári Fesztivál sikerét talán csak a nyári minőség hiánya csorbította, ám a langyos esték helyett nyaklevesként kapott záporok, hűvös hajnalok ötletgazdaként bíztatták a „Gyergyói Nyári Hideg Napok” megrendezésére a főszervezőket. A magas hőmérsékleteken felül nem volt olyan elvárás, amely ne teljesült volna a négynapos rendezvény alatt.

Mint hazatérőt, úgy fogadták A Fejedelmet

„Míg távol jövőnk a múltból öntözött, addig él e nép a Kárpátok között” – énekelték neves magyarországi színészek Gyergyószentmiklóson, a hétvégén A Fejedelem című történelmi rock musical ősbemutatóján. Az ősbemutatón több ezren gyűltek össze a nézők, akik célközönségként mind a történelem-, kultúra- és minőségi színházkedvelők közül kerültek ki.

Nem csak a medencéből és a megyéből érkeztek résztvevők, hanem buszokkal jöttek Erdély más részéről és Magyarországról is, hogy az ősbemutatót azon a helyen láthassák, ahol a legaktuálisabb az üzenete: a Kárpátok között, Székelyföldön.

„A II. Rákóczi Ferenc életét a szabadságharc ideje alatt végigkísérő történelmi musicalen a résztvevők megmutatták, hogy igenis szép számmal vannak emberek, akik úgy gondolják, őseink történetéből tanulni szükséges ahhoz, hogy jövőt teremtsünk”, fogalmazta meg a szervező csapat.

Vénásan ömlött a kultúra a négy nap alatt

A Fejedelem ősbemutatóján kívül még számos színes kulturális program várta az érdeklődőket. A Láthatatlan Gyergyószék makett kiállítást egész fesztivál ideje alatt látogathatták az érdeklődők a városi könyvtárban. Az Erdélyi Utakon Egyesület által megálmodott kiállítás sorozat Gyergyószentmiklós fő épületei mellett bemutatja Gyergyóalfalu, Gyergyószárhegy valamint Gyergyóditró egy-egy nevezetességét is, mely főleg a nem látó érdeklődőknek szerezhetett örömet.

A szintén a fesztivál ideje alatt végigvonuló Unplugged Fest a város lokáljait tömve találta: öt helyszínen tizenhat együttes mutatkozott be a négy nap alatt. Emellett stúdiótermi jazz koncerteken, komolyzenei délutánon is részt vehettek a műfajok kedvelői. A kézműves vásár és mesterség bemutató is sok érdeklődőt vonzott, a látogatók betekintést nyerhettek a szövés, zsindelypattintás, csipkeverés, bútorfestés, nemezelés, szapulás, faragás, növényi festés és sok más kézműves foglalkozás rejtelmeibe.

Münzlinger Attila asztrofotós kiállítása csillag-csodák megörökítésével kedveskedett a látogatóknak. Ezen túl színházi előadások, gyerekprogramok, bábszínház, korabeli magyar muzsika és viselet-bemutató, szórakozóhelyeken szervezett könyvcserebere, könyvbemutató, borkóstoló és Meszesek című filmbemutató a Népművészeti Alkotóházban, szabadtéri performanszok, csillagvizsgálás, állandó kiállítások színezték a programot.

A kultúra legnagyobb ellensége a közöny

Mindenre van megoldás, még a közönyre is, holott ez a kultúra legnagyobb ellensége, fogalmazta meg Pál Levente, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója.

„A kultúra szó művelést jelent: a szokások és hagyományok művelését, melyek nélkül élni lehet, de nem érdemes. A hagyomány szó elődeink örökségét foglalja magába, mely utat mutat egy fenntartható fejlődéshez. Enélkül szétszóródunk, energiáink elapadnak. Ezt nem figyelembe venni veszélyes, viszont manapság érdeklődést generálni iránta nagyon nehéz. Egy nehéz, de nemes cél és ez motiválja a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ kicsiny szervező csapatát”, véli a főszervező.

Az alig több mint húszfős szervező csapat javarészt önkéntesekből állt, hiszen az önkormányzathoz tartozó kulturális intézmény csupán öt alkalmazottal büszkélkedhet. A szervezők köszönetüket fejezik ki a Gyergyószék Képvisetleti Irodának (GYERKI), akitől A Fejedelem produkciót kultúr-adományként kapta a város, valamint Gyergyószentmiklós Megyei Jogú Város Önkormányzatának és Hargita Megye Tanácsának.

Az idei sikeren felbuzdulva minden bizonnyal jövőre is lesz fesztivál, ám most már gőzerővel koncentrálnak a július 27-én sorra kerülő Gyilkostói Sokadalomra. 

Kimaradt?