Két fiatal kolozsvári művész közös produkciójára került sor hétfőn este a budapesti Roham Kávézóban. Székely Ian ősszel kezdte tanulmányait a magyar fővárosban, festészetet tanul a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, Horváth Előd Benjámin pedig a budapesti ELTE Filozófia és Vallástudomány szakának harmadéves hallgatója.

A festőművész-tanonc „krokodil-aktokat fest, kijáratokat és bejáratokat, disznók sorsát, bárányfejet és kerékpározó ördögöket”, ezekből mutat most be néhányat a pesti közönségnek. A költő-filozófus pedig, aki csak abban hisz, ami nincs, hivatásos mellébeszélői minőségében hívta a pesti társadalom rostált tagjait „beszélgetésre, kiállításra, beállításra, verselésre, perelésre, leviatánvágásra” hétfőn este a Dohány utcai kultúrkocsmába.

„Székely Ian képein vulgárisan mutatkozik meg az arc. És ami mögötte van. Egy csupasz pszichopata krokodil, egy madár, egy szörnyeteg, egy totemoszlop, bizonytalan hunyorgások, biztos lövések. Történetek vannak benne, kitalálva, mint egy nyitvahagyott ablak, amin keresztül belenézünk egy mozgásban lévő keletkezés döcögő mindennapjaiba, szép álmaiba, és sötét kis titkaiba. Arcok. Hazátlanság. Otthonok. Rohanó vonatok, ahogy iramlanak örök éjben, kivilágított nappalok, és én állok minden fülke-fényben, meg ők, meg te, mi könyöklünk és hallgatunk - mondta József Attila. De tökmindegy, ki mondta, ez már nem pop-art, ez pánkrokk, nem beat, hanem beatcore, nem csendélet, hanem hip-hop” – méltatta a csiszolódó képzőművészt az alakuló költő-filozófus, mintegy megrajzolva az erdélyi magyar fiatalok esélyeit, egzisztenciális, térbeli és társadalmi elhelyezkedését az anyaországi kultúra pódiumán.

A tárlatnyitó Benji verseinek felolvasásával folytatódott, képekbe rendezett érzések és hangulatok kavalkádjában újszerűen hangzó örök-evidenciák: „magyarnak román és románnak magyar vagyok” (…) egy „madárb…ta jóságos ég” peremén, valahol a képzelt Toszkána ölelésében.

Kettejük grafikus és irodalmi képeiből állt össze a hétfő esti tárlat, a grafikákat, festményeket hónap végéig tekintheti meg a közönség, ám a felolvasott képek és palástolatlanul kimondott evidenciák nyoma estére elszállt a térből.

A szervezők meglepetést is rebesgettek, ez helyben rögtönzött zene és kutyák önfeledt játékából állt össze, miközben a művészek képei behálózták a közönség és a hallgatóság képzeletének vetítővásznát.