Már ünnepi a hangulat a kolozsvári magyar színházban
Március 27-én, azaz holnap ünneplik világszerte a Színház Világnapját, a Kolozsvári Állami Magyar Színház azonban már ma ünnepi a levegő. A belépőt a földszinti előcsarnokban Brett Bailey dél-afrikai drámaíró-rendező üzenete fogadja két nyelven, románul és magyarul. A bejárat közelében egy, az intézmény jellegétől kissé távoli tárgy vár szállításra: pingpongasztal, holnap ugyanis bajnokságot szerveznek a Bulgakov Kávéházban, amelyre színészek és újságírók, művészek és rajongóik egyaránt benevezhetnek.
Az intézmény emeleti előcsarnokában Café Színházat rendeztek be, ahol szerdán reggeltől délutánig a műsorról már levett, de emlékezetes és egykor közönségkedvenc előadások videofelvételeit vetítik. Két előadás között – szintén felvételről – a társulat művészei vallanak a színházról, ars poeticáról. Ugyanezeket az üzeneteket sűrített formában a látogatóknak felkínált süteményekbe szúrt, apró zászlók is hirdetik.
Carmencita Brojboiu díszlet- és jelmeztervező az utolsó simításokat végzi Getting Real című kiállításán, amely az ünnepnapon, csütörtökön 13 órakor nyílik meg hivatalosan a félemeleti előtérben.
Szerdán este 7-től színészek főznek az igazi ínyenceknek a VIA étteremben, csütörtökön pedig érdemes a nap bármely órájában a sétatéri színház felé nézni: nem lesz hiány gyermekfoglalkozásokban, kulisszalátogatásban, Györgyjakab Enikő színésznő mozgás-workshopot tart, délután 3-tól pedig nyílt próbára is be lehet kukkantani. A színházi világnap teljes programja itt megnézhető.
![Café Színházzá változott az emeleti előcsarnok. Éppen a Jákobi és Lájdentál című vígjátékot vetítik. Fotók: T. Koós Imola](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery622/1.jpg)
![Az üzenetekkel tűzdelt sütemények hamar elfogytak - a gondolatok azonban megmaradtak.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery622/14.jpg)
![Plakát hirdeti a színészek zenekarának csütörtök esti koncertjét. Háttérben a már előkészített pingpongasztal: holnap bajnokság lesz. Fotók: T. Koós Imola](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery622/2.jpg)
![Idén Brett Bailey dél-afrikai drámaíró-rendező fogalmazta meg üzenetét a színházi világnapon.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery622/3.jpg)
![A kopasz énekesnő 1992-es bemutatója mérföldkő volt a kolozsvári színház - és közönsége - számára. Szerdán az előadás felvétele sokakban indított el nosztalgiahullámot.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery622/5.jpg)
![Testi-lelki-szellemi táplálék, a szó legszorosabb értelmében.](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery622/6.jpg)
![Carmencita Brojboiu](https://maszol.ro/uploads/foto/gallery622/8.jpg)