Új bemutatóra készül a Yorick Stúdió

Magyar szerzőtől, de eredetileg angol nyelven született az a darab, amely elnyerte a rangos brit médiakonszern, a BBC díját: Székely Csaba „Szeretik a banánt, elvtársak?” című drámáját most magyar nyelven mutatja be a marosvásárhelyi Yorick Stúdió.

Az Interkulturális párbeszéd a kortárs drámán keresztül nevű projekt keretében kerül sor november 15-én, pénteken Székely Csaba „Szeretik a banánt, elvtársak?” című drámájának a bemutatójára. A Sebestyén Aba előadásában színre vitt darabot a Művészeti Egyetemen láthatja a közönség, stúdió-körülmények között.

A közelgő bemutató alkalmából tartott sajtótájékoztatón jelen volt a szerző mellett Sorin Militaru rendező, illetve a történetet megszólaltató Sebestyén Aba, a Yorick Stúdió vezetője. Elmondták, Székely Csaba darabja eredetileg angol nyelven, rádiójátéknak íródott, és elnyerte a BBC Audio Drama Awards díját, mint radiofonikus forgatókönyv.

A mostani bemutatóra a rádiójátékot átírta a szerző monodrámának, ahogy mondta, azért, mert nem egy hagyományos dráma, ahol a szereplők jönnek-mennek, hanem egy szereplő mesél és közben megjelennek a többiek. „Főleg Sorinnal dolgoztunk sokat a szövegen. Teljesen más szöveg, nagyon erős, nagyon szeretnivaló karakter, érdekes, ahogy látja a világot” – magyarázta a maszol.ro-nak Sebestyén Aba, aki azt is elmondta, hogy az általa korábban játszott Bolyai-szövegben (Kocsis István: A tér) adott volt egy világ, a sajátos hangulatával, most pedig teljesen más, „hús-vér” szövegről van szó.

Sebestyén Aba elmondta, hogy ő akarta ezt eljátszani, ő kereste meg Székely Csabát és a rendezőt, hogy állítsák színpadra a darabot, amely kortárs témát dolgoz fel. Az enyhén értelmi sérült fiatalember, aki egy londoni szanatóriumban él, ahová gyerekkori szerelme után ment ki, az 1989 előtti Romániát értelmezi, illetve az azt követő időszakot. Vegyes családba született, magyar és román szülőktől, ami szintén hozzájárul egy furcsa, tudathasadásos állapothoz. Annak ellenére, hogy sérült, nagyon tisztán látja a társadalmi helyzetet.

Sorin Militaru úgy fogalmazott: nagyon fontosnak tartja ezt a darabot, amely Romániának egy igen érzékeny időszakáról szól, és igen érzékenyen nyúl a témához.

Az előadások létrejöttét az Országos Nemzeti Kulturális Alap (AFCN), a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap), a Bethlen Gábor Alap, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Maros Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány támogatta. Partnerintézmények: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem.

Kapcsolódók

Kimaradt?