Második évadát kezdte meg a Marosvásárhelyi Rádió Színdaraboló című műsora, amelynek szombati adását ez alkalommal is a Bolyai Klubban rögzítették. A meghívottak Páskándi Géza életművéről beszélgettek a szeptember 21-én bemutatásra kerülő Páskándi Géza Kalauz nélkül című felolvasószínházi előadás kapcsán.

A műsor szerkesztője, Parászka Boróka Gáspárik Attilát, az előadás rendező-dramaturgját, Ungvári Zrínyi Ildikót, a Művészeti Egyetem tanárát, színházelméleti szakembert, Kincses Elemér rendezőt és Bocskai Vince szobrászművészt faggatta Páskándi életművéről, darabjairól, egykori bemutatókról, sikeres előadásokról, illetve arról, hogy napjainkban miért nem tűzik műsorra a társulatok Páskándi színpadi műveit.

Gáspárik elmondta, újraolvasta Páskándi Géza be nem mutatott szövegeit, amelyek ma is időszerűek. A Kalauz nélkül című mű, egyelőre „próbából”, felolvasószínházi előadásként kerül bemutatásra, a rendező ugyanis arra kíváncsi, hogy megbír-e egy estet. Ungvári Zrínyi Ildikó a kortárs dráma közelmúltjáról szólva idézte fel Páskándi életútját, azt, hogy az ’50-es években Majtényi Erik fedezte fel a tehetségét, az Ifjúmunkásnál kezdte pályafutását, majd egyetemre került, amit nem fejezthetett be, mert az ’56-os események résztvevői elleni megtorlások őt is megpecsételték, börtönbe került.

Közlési jogát 1963-ban kapta vissza, Kolozsváron a Kriterion könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott.  Jó viszonyba került az abszurddal, bár ő maga azt állította, hogy „abszurdoidokat” ír. A tehetetlenség, a lehetetlenség, az embernélkülivé válás voltak a kedvenc témái. Meghatározó volt életében a Bosszúálló kapus című darabjának 1971-es, sikeres nagyváradi bemutatója, amit azonban le is tiltott a hatalom a színpadról. Nem sokkal ezután, 1973-ban kénytelen volt elhagyni az országot, lezárult egy korszak az életében, amit nem tudott töretlenül folytatni Magyarországon.

Arról, hogy mit jelentett egy Páskándi-darabban játszani, Bocskai Vince szobrászművész mesélt, aki kolozsvári egyetemistaként a diákszínpadon játszotta a Bosszúálló kapus főszerepét. Annak ellenére, hogy a szobrásznak tanuló Bocskainak soha nem voltak színészi ambíciói, annyire tetszettek neki a Páskándi-szövegek, hogy azonnal elvállalta a felkérést és boldogan játszott az előadásban, amely aztán díjat is nyert.  „Mi már játszottuk a darabot, amikor a váradi színház még csak próbálta, tehát mienk volt az ősbemutató” – mondta a szobrász, aki valamennyi Páskándi-szöveget elolvasta az Utunkból, ismerte darabjait, „amelyek olyan veretesek voltak, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni azokat” – fogalmazott, hozzátéve, hogy akkoriban „Kolozsváron Páskándi volt a jó értelemben vett sláger”.

Kincses Elemér zseninek nevezte Páskándi Gézát, „varázslatos embernek”, és felidézte egyik ifjúkori emlékét Kolozsvárról, amikor a Benczédi Sándor kiállítására egy gyurmából formázott kutyát és macskát is beloptak a tárlatnyitóra, a közönség csodálkozására - és a művész bosszantására.