„Egy Holocaust-bohóc voltam” címmel jelent meg interjú Kertész Imrével a Die Zeit című hetilap legújabb számában abból az alkalomból, hogy hamarosan megjelenik az irodalmi Nobel-díjas magyar író új német nyelvű kötete.

A Letzte Einkehr (Az utolsó kocsma) című munka a Nobel-díjjal 2002-ben kitüntetett író egy regénytöredékéből és a 2001-2009-es időszakban keletkezett naplóbejegyzéseiből készített válogatásból áll össze. A naplóból kiderül, hogy a Kertész által irodalmi főnyereménynek nevezett Nobel-díj valójában megsemmisítő hatást gyakorolt rá – vetette fel az interjú készítője, Iris Radisch, a német nyelvterület egyik legtekintélyesebb irodalomkritikusa.

„Szégyellem, de tényleg így volt. Minden komolyan veendő Nobel-díjassal hasonló történt” – mondta Kertész Imre. A naplóbejegyzések alapján az író a kitüntetés után többé nem tudott a tükörbe nézni, és egy színésznek tartotta magát, aki Kertész Imre írót alakítja inkább rosszul, mint jól – jegyezte meg a Die Zeit munkatársa. „Egy részvénytársaság lettem, egy márka. A Kertész márka” – mondta Kertész Imre.

Az interjú készítője szerint a magyar író az utóbbi két évtizedben a német emlékezetkultúra hőse, keresett ünnepi szónok és ünnepelt Auschwitz-túlélő volt, most viszont az egész világ megtudhatja a naplójából, hogy végig „holocaust-bohócnak” érezte magát. „Valahogy így” – mondta erre Kertész Imre.

Arra a kérdésre, hogy nem vált-e „egy kicsit Holocaust-iparrá” az emlékezet kultúrája Németországban, azt válaszolta: „nem egy kicsit, hanem teljesen”. Kifejtette: az irodalmi Nobel-díjat azért kapta meg, mert dicsőíteni akarták „a tanúság irodalmát”, előtte pedig meghívták Stockholmba, hogy tartson egy beszédet, de valójában azt akarták megtudni, hogy „jó benyomást keltek-e, vagy hogy kézzel eszem-e a rántottát”. Az ilyesmi ellen „nemigen van mit tenni”, az ember kiszolgáltatott „ezekkel a hatalmakkal szemben” – mondta Kertész Imre.

Kertész Imre új, német nyelvű kötetét péntek este mutatták be a berlini nemzetközi irodalmi fesztivál (ILB) keretében egy felolvasáson, amelyet Esterházy Péter Kossuth-díjas magyar író tartott a német fővárosban működő magyar kulturális intézetben, a Collegium Hungaricum Berlinben (CHB). A felolvasásra a CHB legnagyobb terme teljesen megtelt, több mint százötvenen hallgattak meg részleteket Kertész Imre Utolsó kocsma című regénytöredékéből Esterházy Péter előadásában. A kötet szeptember 23-án jelenik meg a Rowohltnál, az egyik legtekintélyesebb német könyvkiadónál. A naplórészleteket és a regénytöredéket Kristin Schwamm fordította.

Azzal kapcsolatban, hogy az „emlékezésipar” vajon elvette-e a „történetét”, azt mondta: „elég nekem, hogy vannak páran, akik megértették a történetemet”. „Mindennel együtt csodálatos életem volt. Auschwitzi fogoly voltam, aztán megkaptam a legmagasabb német polgári kitüntetéseket, ami mulatságos és megmagyarázhatatlan. De lehetek nagyon egyenes és őszinte? Elég volt. Mindent megkaptam, amit akartam. Azt hiszem, írni sem akarok már” – mondta Kertész Imre.

Azzal kapcsolatban, hogy Berlinből Budapestre költözött, elmondta: rosszul érzi magát hazájában. „Parkinsonom van, különben soha nem jöttem volna vissza” – tette hozzá. Arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy az egykori birodalmi főváros a vágyai városa, azt mondta: „Sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni. Magyarországon éltem meg a náci időket, itt viseltem a sárga csillagot, itt voltam a gettóban, itt fogtak el a magyar csendőrök.”