Méhes György-díjak: Király Zoltánt és Sánta Miriámot díjazta az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Király Zoltán költő kapta a 2020-as Méhes György-nagydíjat, életművét Karácsonyi Zsolt költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke méltatta. A Méhes György-debütdíjat Sánta Miriám költő vehette át, a 2019-ben megjelent, Hétfőn meghalsz című kötetéért, a debütdíjas szerzőről Horváth Benji költő, slammer mondott laudációt a pénteken online közvetített díjátadón.
A laudációban Karácsonyi Zsolt így méltatta Király Zoltán költőt: „ő pedig mit tehetne, lassan, megfontoltan, vagy gyorsan és lazán sorokba tördeli az éppen valóságost, egyik kezében használt szívtűzoltóautó, másik kezében korántsem lejárt hatások, így lépdel a versbéli sztrádán helyzettől helyzetig, lélektől lélekig”. Az E-MIL elnöke szerint, ha a „világ egyetlen íróasztalfiók lenne”, talán Király Zoltán lenne az, aki azt újra és újra kiborítja, hogy az értékes, vagy hasznavehetetlen tartalmaknak új fényt adjon.
Horváth Benji így fogalmazott laudációjában: „Sánta Miriám az a költő, aki nem akar hazudni magának, ezért nem tud hazudni az olvasónak sem. Kegyetlen őszinteséggel, alapos figyelemmel és precizitással teremti meg vershelyzeteit, amelyek elvezetnek a hétköznapi szorongások mocsaraitól a traumák labirintusain át a földrajzi és történelmi, biblikus és mitológiai szférákig. Hangja egyszerre határozott és elcsukló, merengő és mennydörgő, átkozó és áldó, ironikus és őszinte, de soha nem hamis.”
A laudáló szerint felnőtt költővel van dolgunk, aki „gyomorból jövő, ősi erővel szólal meg”, ismeri a félelmet, de nem gyáva és a közép-kelet-európai valóság „összes nyomorúságát és hamisságát” köntörfalazás nélkül tárja elénk, de teszi ezt mégis olyan szeretettel és érzékenységgel, hogy „nem tudunk többé ugyanúgy nézni az omladozó falakra”, rozsdás táblákra és a porlepte fákra.A laudációk elhangzása után a két díjazottal Márton Evelin író, újságíró beszélgetett. Mindkét szerző gyakran ír Kolozsvárról, Sánta Miriám, mint fogalmazott, inkább a degradálódásról ír, ezekre nagyon felfigyel, és sokakkal ellentétben szerinte „nem fenékig tejfel” Kolozsvár, és aki itt él, az látja ezt a felét is. Ugyanakkor szerinte mindenkinek megvan a maga Budapest-verse, meg mindenkinek megvan a Kolozsvár-verse, ez egy örök téma. Király Zoltán költő számára „Kolozsvár a világ közepe”, ám elmondása szerint erre csak akkor jött rá, amikor más városokat kezdett jobban megismerni.
Arra a kérdésre, hogy mennyire foglalkoztatja a költőket a közélet, Sánta Miriám így válaszolt: „én azokat a szálakat varrom el magamban, a magam generációján belül, amiket hallottam, mert nem éltem meg a kommunista rendszert. Volt egy hatása, hogy milyen tömbházban élni, miért élünk ott, és a szocialista modernizmus nekem gyümölcsöző téma. Lehet, hogy ez másoknak az ingerszegény környezetet jelenti, de nekem egyáltalán nem.”
Király Zoltán szerencsésnek tartja Miriámot és azokat, akik nem élték meg ezt a korszakot és a 90-es évek után születtek, mivel így nem tapasztalták meg a „reggel 5-kor sorban állást, az ételjegyeket, és azt, hogy milyen, amikor a tanító néni diszkréten megkérdezi, hogy milyen rádiót hallgatnak otthon a szülei”. A költő szerint ezért nyilván nem jelennek meg ezekben a művekben a kommunizmust hordozó jegyek, mivel csak hallomásból ismerik azt, de ez szerinte rendben is van.
Ami viszont nincs rendben a költő szerint, hogy még mindig ezzel a témával kell foglalkozni, mivel még mindig jelen van a mindennapjainkban, és harminc évvel a kommunizmus bukása után még mindig nem sikerült a magánjavakat visszaszolgáltatni. „Mondjuk, a dédnagyapám elkobzott földjein miért nem tudok még mindig gombászni?” – tette fel a kérdést a költő.
A péntek délutáni díjátadó az E-MIL Facebook-oldalán nézhető vissza.