A Maros megyei múzeum meghívására a szabadkai Városházáról tartott előadást Marosvásárhelyen a Bernády Házban Ninkov K. Olga szabadkai művészettörténész.  

Elmondta, évek óta szerette volna összehasonlítani a helyszínen a két városházát. A szabadkai középület is Komor Marcell és Jakab Dezső tervei szerint készült a 20-ik század elején, amikor a vásárhelyi régi Városháza (a mai Megyeháza) is.

A tervek 1905-ben készültek el egy pályázati kiírásra, amelyen Jakab és Komor nyerte el az első helyezést. A kiírásban az volt benne, hogy a jövendő városháza valamilyen módon emlékeztessen Mária Terézia korára, ugyanis a városatyák így fejezték volna ki hálájukat az uralkodó iránt, aki szabad királyi várossá tette Szabadkát a 18-ik században.

A pályázaton nyertes terv azonban módosult, és a két építész (Lechner Ödön hatására, aki mesterük volt) átrajzolta a városházát, díszítésében magyaros, nemzeti stílusúvá alakította át.

Az előadó mindvégig hangsúlyozta, hogy a két építész jellegzetesen magyar épületet kívánt létrehozni. Az 1908-1912 között épült városháza az egyik legszebb középület volt a Trianon előtti Magyarországon. Az építők többfunkciós épületként tervezték meg, tehát egyrészt ott működött az önkormányzat, de ugyanott kapott helyet az adóhivatal, a levéltár, sőt a városi fegyház is. A marosvásárhelyivel összehasonlítva az az épület kétszer olyan nagy, négy belső udvarral rendelkezik.

Az építtetők nagyon fontos szerepet szántak a toronynak, amely abban a korban tűzoltó toronyként is működött, hiszen Szabadka jellegzetesen alföldi város, egykor hatalmas tanyabokor vette körül és az aratáskor könnyen támadó tüzeket időben jelezni lehetett. E tanyabokornak köszönhetően az 1910-es népszámlálás szerint Szabadka Magyaroszág harmadik legnagyobb városa volt.  

A vetített képes előadás során az előadó beszélt a városháza renoválásáról, megmentéséről, gondozásáról. Az üvegablakok, akárcsak Marosvásárhelyen, Róth Miksa budapesti műhelyében készültek és szinte ugyanazokat a jelentős magyar történelmi személyiségeket ábrázolják.

Az üvegablakok sorsa legalább annyira hányatott volt, mint a vásárhelyieké, az 50-60-as években nem lehett látni, elfedték azokat. Egy, a várost meglátogató szlovén politikus látni szerette volna ezeket, amire a városvezetés húzódózva engedett. Ekkor mondta azt a híres mondatot, amire a szabadakaikak különösen büszkék: “jaj annak az országnak, amely üvegkirályoktól fél”.