Nem élhetek muzsikaszó nélkül – bemutató Kolozsváron

Móricz Zsigmond klasszikus drámája, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül bemutatójára kerül sor Hatházi András rendezésében, pénteken, május 17-én este 7 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyszínpadán. A szöveghű előadást élőzene kíséri, a főszerepeket Farkas Loránd és Imre Éva játssza.

Az előadás létrehozásának ötletét különleges évforduló adja: Móricz Zsigmond száz évvel ezelőtt látogatott Sztánára, a hagyományos farsangi bálra, ahonnan a Nem élhetek muzsikaszó nélkül ötletét merítette. A cselekmény ideje így a 19. század végéről a 20. század elejére került, pontosabban 1914-re: Hatházi András szerint ez volt a „jó világ” utolsó éve. A szöveghűség kapcsán az előadás rendezője a kövekezőképpen nyilatkozik: „Már nem akarom kényem-kedvem szerint nyirbálni a darabot, egyre jobban ragaszkodom a teljes, eredeti szöveghez, amit nem értelmezni akarok, csak elolvasni (rengetegszer), és hagyni, hogy megmutassa magát.”

A rendező „előkelőnek, közönségesnek, kíváncsinak, fejlődésre éhesnek, nyomorultnak, tudatlannak, önhittnek, reménykedőnek” látja ezt a kort, amelyben a főszereplő fiatal házaspár kapcsolatuk problémáival próbál szembenézni, megbirkózni. Balázs háromnapos mulatsággal ünnepli a névnapját, aminek végeztével felesége, Pólika a nagynénjéhez menekül – az ifjú férjnek pedig azzal kell szembesülnie, hogyan csalogathatja haza szíve választottját.

Az előadás díszleteit Carmencita Brojboiu tervezte, jelmezeit pedig György Eszter, dramaturg: Vajna Noémi. A főszereplőkön kívül a társulat nagy része és főiskolások is fellépnek: Kató Emőke, Albert Csilla, Kézdi Imola, Szűcs Ervin, Sigmond Rita, Györgyjakab Enikő, Vindis Andrea, Vatány Zsolt, Pákai Zsuzsanna, Zongor Réka, Nagy Pál Réka, Puzsa Patrícia, Incze Alíz, Buzási András, Köllő Csongor, Kali Andrea, Bíró Júlia, Sinkó Ferenc, Molnár Levente, Molnár Enikő, Pál Attila, Varga Csilla, Marosán Csaba, Nánási Brigitta, valamit Árus Péter és Balla Szabolcs zenészek.

A bemutatót követően vasárnap, május 19-én 17 órától, illetve pénteken, május 31-én 19 órától tekinthetik meg az előadást, amelyekre jegyet lehet váltani a színház pénztárában naponta 10–13; 16.30–18.30 óra között (tel: 0264-593468). Lehetőség van on-line jegyvásárlásra is a www.biletmaster.ro oldalon.

Kapcsolódók

Kimaradt?