A Digitéka - Erdélyi Digitális Tudománytár és a Maszol közös sorozatában erdélyi sajtótermékeket szemlézünk a 19. és 20. századból. Ezúttal 30 évet utazunk vissza az időben 1990. március 15-ig. Az erdélyi magyarok a rendszerváltás és az anyanyelvű oktatásért szervezett tüntetések friss élményével sereglenek ki megemlékezni az 1848-as forradalomról és szabadságharcról.

A koszorúzások helyszínét és menetrendjét a helyi RMDSZ és a diákszervezetek találják ki, a sajtóbeszámolókból érződik a szervezők törekvése a magyar-román barátság, a szabadság egyetemes értékének hangsúlyozására. A hosszú évek óta első szabad tömeges ünneplést az 1990 januárjában alakult ultranacionalista Vatra Româneasca helyi szervezeteinek különféle akciói árnyékolják be, amelyeknek helyenként sikerül elvenni az élét, máshol rendőri beavatkozásig fajulnak. A következőkben a Háromszék sepsiszentgyörgyi napilapból és a Romániai Magyar Szó bukaresti kiadású, országos magyar napilapból szemlézünk. A kolozsvári eseményekről pedig Feleki Károly fotóit közöljük az Időutazó rovatunk új cikkében.

„Hallgatom ismerősöm különben okos érvelését arról, hogy mi minden int óvatos visszafogottságra e márciusi ünnep előtt, s noha nem a kimondott rémlátás beszél belőle, mégis kételyeket ébreszt bennem a gondolatmenet. Mintha nem a reálpolitikusi körültekintés, hanem a belénk nevelt, belénk szuggerált, hogy ne mondjam: belénkvert kisebbségi érzés beszélne belőle, mit titkos lelki púpként hordoztunk magunkban évtizedek óta egy mostoha sorsú közösség tagjaiként. Mi vagyunk azok, akiktől, nem lévén államalkotók, elvárták volna, hogy folyton-folyvást alkalmazkodjunk a hatalmon levőkhöz, s nemegyszer azok előítéleteivel is úgy számoljunk, mintha jogosságuk vajmi kevéssé lenne megkérdőjelezhető. (...)”
Háromszék, 1990. március 15.

„Március 15-én 15,30 óra tájban ünneplőbe öltözött tömeg lepte el Sepsiszentgyörgy parkját, a negyvennyolcas emlékműre tízezrek tették le a kegyelet virágszálait. Napsütésben, csípős tavaszi szélben ragyogott sok tízezer ember orcája, s a tekintetekből megfoghatatlan, perzselő tűz áradt.” –(...) Ezrek és ezrek, tíz, húsz, harminc, negyven... Sokan több embert is láttak a Kisstadionban, a padokon, a belső területen, a kerítésen belül és kívül fönn, a tömbházak tetején, az erkélyeken, az ablakokban. Lenyűgöző a látvány a tribün magasságából. Felemelő. Szédítő. Micsoda erő! Suhog a taps, villannak a tenyerek, felfehérlenek, mint seregnyi galamb szárnycsapásai a magasban. Az emelvény bal oldalán kék sárga piros lobogót lenget a szél. Az emelvény jobb oldalán piros fehér zöld színekre tapad tízezrek tekintete. És meglett férfiak szégyenlősen törlik le könnyeiket... (...)
Torma Sándor, Háromszék, 1990. március 16.

„A helyi március 15-i eseménysorozatot szép jelképnek is beillő mozzanat vezette be: a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban újra megnyílt a 15 évvel ezelőtt felső utasításra betiltott 1848-1849-es emlékkiállítás. A korabeli dokumentumokat, tárgyakat és emlékeket bemutató terem egyik főhelyén Kossuth Lajos mindmáig időszerű, az 1848 szeptember 12-i pesti nemzetgyűlésen elhangzott „intelme” olvasható: „Több ízben kijelentem, hogy Európának minden népségei között a magyar és a román az, mely ha élni akar, hivatva van egymás irányában a legnagyobb rokonszenvvel, egyetértéssel lenni”.”
Mátyás Árpád, Romániai Magyar Szó, 1990. március 18.

„Csíkszeredában, az ország magyarlakta városaiban, falvaiban a Tűz Márciusának nagy pillanatait idéztük, azért a többes, mert sokan, nagyon sokan. Valamelyik középület fölső emeletéről tán több tízezres tömeget láthattam volna, így viszont a tömegben – éreztem a sokaságot, nagyságát, erejét. Petőfit és Bălcescut – 1848, és Európa e fertályán az újkor két nagy szoboralakját fogta gyűrűbe a tömeg, és virágozta föl a talapzatot, és égetett gyertyát minden kegyelete jeléül, minden múlt és jelen idejű emlékét illő módon fényes nappal kivilágítani. (...)

Általában nem érdekelnek a külsőségek. A ceremónia. Most viszont szinte csak a látvány foglalkoztat, mert tulajdonképpen ez az új az idei márciusban, minden korábbihoz képest. Tavaly vagy akár tíz évvel ezelőtt minden Tizenötödikén, ha volt Petőfi-kép, Kossuth-kép, akkor csak otthon, az asztalon, s akép alatt szál virág. (...) Két esztendővel ezelőtt nagy eseménye volt a városnak a koszorúzás – Szűts Pál, Magyarország bukaresti nagykövete Csíkszeredában koszorút helyezett el a román és a magyar forradalom ikerszobrainál. Napestig zarándokoltak az emberek a szobrokhoz, a koszorúkhoz, és aztán másnap; megállni nem volt szabad, s a vigyázók készültsége is nyílt titok volt. Az idei koszorúzás, amelyen megint csak részt vett a nagykövet úr, eseményeiben és hangulatában is egészen más volt, mint a korábbi. Bár tagadhatatlan, mindkettőn mi voltunk a tömeg. Úgy tűnik, az idő s a rend hozzászelídült a közös akarathoz.(...)”
Oláh István, Romániai Magyar Szó, 1990. március 17.

„Azt is írhatnám, hogy a szabadság ünnepe fölszabadultan zajlott le. De nem írom így, mert hiába volt napfényes a március, mégis ólmos fellegek takarták felettünk a politika egét... Invitis nubibus: ellenséges felhők allatt ünnepeltünk. Jogainkat egyre inkább kétségbe vonják, egyetemeinket és iskoláinkat nem adják vissza, a szélsőséges körök az összecsapások provokálásának mezsgyéjére léptek, csak a kisebbségek civilizált vitakészsége, önfegyelme és példás egysége stabilizálja egyelőre még a helyzetet...”
​Marosi Barna, Romániai Magyar Szó, 1990. március 17.

„(...) A közös múltat és a testvériséget hangsúlyozandó, az RMDSZ megyei intéző bizottsága a Bălcescu szobornál hirdette meg a március 15-i szatmári ünnepséget. (Mellesleg a nagy román forradalmár mellszobrát egy, a Ceaușescu-rendszer által Svájcba űzött magyar szobrász, György Albert készítette.) A helyi Vatra szervezet vehemensen tiltakozott, hogy „a magyarok meggyalázzák” Bălcescu emlékét, ezért már délelőtt megszállta a szobor környékét, lehetetlenné téve ezzel a testvéri kézfogást, s az RMDSZ által meghirdetett román, magyar és német szavalóműsor előadását.”

[A 10-15 ezernyi ünneplő ezután a főtéri római katolikus székesegyház kertjében álló Krisztus-szobornál koszorúz.] „De, jaj, a résen álló keretlegényeknek semmi nem volt szent, először elűzték a székesegyház előtt álló magyarországi kocsikat, jól megruháztak, összerúgdostak néhány vendéget s akit csak értek, aztán az Isten házát kezdték ostromolni. Lekapták, elhajították a templom párkányára helyezett gyertyákat, nekitámadtak a koszorúknak, amelyeket csak nehezen lehetett a templomba menekíteni. (...)”

[Az ünnepi szavalatok végül az Erdődi vár udvarán tartották meg, ott, ahol Petőfi Sándor és Szendrey Júlia örök hűséget esküdött egymásnak.] „(...) a több autóra való rendőr mellett késekkel felszerelt keretlegények ügyeltek ránk, nem mondom ki küldte és szervezte őket ide, mert félek, nekem is kést mutatnak a fiúk, mint azoknak a szevrezőknek, akik a hangerősítéshez szükséges vezetéket próbálták összekötni.”
Sike Lajos, Romániai Magyar Szó, 1990. március 17.