Kétszázezer oldallal bővült az erdélyi digitális tudománytár, a Digitéka

Kétszázezer oldallal és 16 újságcímmel bővült az erdélyi digitális tudománytár, a Digitéka, amelynek célja hozzáférhetővé tenni a széles közönség számára is a 19. és 20. századi erdélyi magyar sajtótermékeket és könyvkülönlegességeket.

A Digitékát 2018-ban indította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alapított Iskola Alapítvány, valamint a Jakabffy Elemér Alapítvány és az MTA TK Kisebbségkutató Intézete az 1000 év Erdélyben 100 év Romániában elnevezésű program részeként. A tudománytár olyan magyar nyelvű napi- és hetilapokat, valamint folyóiratokat akar közkinccsé tenni, amelyek az erdélyi és később a romániai magyarság nyilvánosságát jelentették a 19. és a 20. század folyamán.

A Digitéka hivatalos indulásakor tavaly áprilisban körülbelül 500 ezer oldalnyi tartalmat böngészhettek a felhasználók a digiteka.ro honlapon. Azóta ez a szám több mint 740 ezerre nőtt. Az elmúlt hónapok során 16 új címmel gyarapodott az online archívum, hiszen újabb napi- és hetilapokat, illetve folyóiratokat sikerült digitalizálniuk a működtetőknek.

Az RMDSZ által hétfőn kiadott közlemény szerint a felületet indulása óta sikeresen továbbfejlesztették, ami gyorsabb és kényelmesebb böngészést tesz lehetővé a felhasználók számára. Az ingyen elérhető Digitéka a tervek szerint hamarosan digitalizált és indexelt erdélyi térképgyűjteményekkel gazdagodik – olvasható a közleményben.

Kapcsolódók

Kimaradt?