Nem véletlenül lett Kronikl a kolozsvári FUNKorporation zenekar új albumának címe: ezek a dalok a 2011 óta családdá forrott nyolc zenész történetét mesélik el. „Pillanatfelvétel a zenekar különböző életszakaszairól, tükre azoknak a közös élményeknek, csúcspontoknak és hullámvölgyeknek, amelyek családdá alakítottak nyolc embert. (…) Funk, pop és disco keveréke, egy csipetnyi soullal és blues-zal” – írja honlapján a zenekar a dalokról, amelyekhez a 2017-ben tragikus autóbalesetben elhunyt gitáros, Szántó Lóránd felvételeit is felhasználták. A régi és új dalokat tartalmazó, online is hallgatható albumot csütörtök este mutatták be Kolozsváron az Atelier Caféban, ez volt az októbertől Glasgowban élő Horváth Hanna búcsúfellépése. Az énekesnőt az új albumról és távozásáról kérdeztük.

Melyik a kedvenc dalod az új albumról?

Most épp a soulos szám, ami úgy született, hogy egyik reggel kimentem kávézni a teraszra, és egyből bevillant. Vannak számaink, amiket két év alatt írtunk, de ez egyből és nagyon bentről jött, talán pont ezért is a kedvencem. Szomorú a hangulata, benne van a szenvedés, mégis van szépség benne.

A Kronikl dalai angolul íródtak, miért?

A magyar annyira komplex nyelv, hogy nem mindig szól jól zenében. Ahhoz nagyon jó szövegírónak kell lenned, hogy egy jó magyar számot megírjál. Az is közrejátszik, hogy Skóciában kezdtem el beszélni és angolul, ez volt az első nyelvi hatás, ami ért. Magyarul is írogatok néha verseket, de azokat megtartom magamnak.

Éppen Skóciába tértél vissza ősszel…

Az öcsém most ott lakik, Skócia pedig mindig is a szívem csücske volt, mert gyerekkoromban éltem ott. Ott kezdtem a sulit, és mindig is vágytam vissza. Gyönyörű hely. Valahogy én mindig is az az ember voltam, aki szeretett új helyekre menni, új városokba, új kultúrákkal megismerkedni. Persze aztán mindig hazajövök.

Miért döntöttél úgy, hogy otthagyod a zenekart?

Már több mint tíz éve foglalkozom zenével, koncertezéssel, és úgy éreztem, hogy kell egy kis szünet. Szeretnék gyűjteni egy kis pénzt, venni pár hangszert. Az, hogy ez a FUNKorporation album elkészült, a nyolc év tökéletes lezárása számomra. Persze biztos, hogy fogunk még találkozni, és együtt zenélni, mert egy család vagyunk. Hiányzik a FUNKorporation, meg a Rehab Nation és a Kiméra is (Horváth Hanna párhuzamosan több erdélyi zenekarban énekelt, szerk. megj.), de azt is érzem, hogy jót tett ez a változás. Most az van bennem, hogy hiányzik a zene, de a show, a koncertezés az nem.

Nem szerettél koncertezni?

De szerettem, csak számomra a zene mindig is egy terápia volt, és mindig olyan intim, úgy éreztem, hogy ha teljesen kiengedem a hangom, az olyan, mintha levetkőznék meztelenre. És amikor például elmegyünk turnézni, és annyi koncert van, hogy mindenik hétre jut egy-kettő, akkor úgy érzem, hogy nem érem utol magam. Az utóbbi három év kicsit sok volt nekem. Másnak viszont nem, szóval ez is személyfüggő. Szerintem nekem az lenne az ideális, ha háromhavonta lenne egy koncert. Amúgy nagyon jó élményeim is vannak, mert új helyekre mész, új embereket ismersz meg, és ott van a csapat. Viszont ott van a stressz is. Megtanultam tíz perc alatt elkészülni, de el sem tudom képzelni azokat, akik fél évig turnéznak, én azt nem tudnám csinálni.Milyen saját projektjeid vannak, miken gondolkodsz most?

Van egy-két dalötletem, vannak anyagok, amikből szeretnék számokat kiadni, de nincs konkrét még. Nagyon érdekel a zeneterápia. Járok önkéntesként Glasgowban egy zeneterápiás foglalkozásra, amelyen csecsemőktől tíz évesekig vesznek rész gyerekek, és gyermekdalokkal, mozgással foglalkozunk, vagy mesét olvasunk fel. Az a lényeg, hogy a gyerek is tudjon csatlakozni, zenével fejezze ki magát. Ezt nagyon élvezem, szerintem több zenés foglalkozás kellene az embereknek Romániában is, ahol nem nagyon foglalkoznak még zeneterápiával.  

A zenélésből szeretnél megélni hosszú távon?

Sajnos csak akkor lehet megélni a zenélésből, ha folyton koncertezel, és külföldön is elismert vagy. Nem úgy tekintenek erre, mintha munka lenne, mindent megtesznek azért, hogy minél kevesebbet fizessenek érte. Azért is hagytam abba, mert már éreztem, hogy nem a szeretet átadásáról szól a zenélés, mint az elején, és így veszített az értékéből. Ha ez lenne a munkám, teljesen elveszítené az értékét, és azt érezné is a közönség. Most inkább valami mással foglalkoznék, mondjuk gyerekekkel, s mellette zenélnék, így megmaradna a tisztasága.