Értékes monográfiasorozatot kapnak a magyar kormánytól az erdélyiek

Borovszki Samu – Magyarország Vármegyéi és Városai című, 26 kötetből álló, 55 kilogrammos monográfia-sorozatát adta át szerdán a magyar kormány ajándékaként Tóth László csíkszeredai főkonzul Háromszéken a magyar közintézmények és oktatási intézmények vezetőinek.

A magyar külügyi és külgazdasági minisztérium megbízásából készült értékes monográfia-sorozat reprint kiadását a következő időszakban juttatják el az erdélyi magyar intézményeknek, mondta érdeklődésünkre Tóth László főkonzul.

A Borovszki-sorozatként ismert monográfiák Magyarország vármegyéinek és városainak történetei, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, illetve közművelődési és közgazdasági állapotának enciklopédiája, amelyet a magyar kormány adományaként juttatnak el a határon túli magyar szervezetekhez és intézményekhez azzal a céllal, hogy ezen közösségek számára történelmi ismeretforrásul és identitáserősítőként szolgáljon, mutatott rá Tóth László.

A főkonzul szerint a monográfia sorozat rendkívül értékes, hiszen szabad kereskedelemben nem kapható, csak bizonyos könyvtárakban található meg. Háromszéken a több millió forint értékű könyvsorozatot 26 intézménynek osztották ki, így abból kapnak a városi önkormányzatok és a megyei önkormányzat, a Sapientia Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozata, továbbá a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi, kovásznai és baróti könyvtárak, a Székely Nemzeti Múzeum, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, Erdővidék Múzeuma, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum, a zablai Csángó Múzeum, a Kovászna megyei Tanulmányi Központ, illetve Kovászna megye nagyobb iskolái is.

Hozzátette: a könyv rendkívül komplex ismeretanyagot kínál a kutatóknak, sajnos a szerzői a világháború kitörése miatt nem tudták befejezni az összes vármegye monográfiáját, így Székelyföld sem került bele. Ez viszont arra ösztönözhet kutatókat, hogy megírják a térség monográfiáját, hiszen ha ezt annak idején a korabeli technikai körülmények között meg tudták csinálni, akkor lehetne egy ilyen leírást készíteni a mai székelyföldi állapotokról is.

Legyen, aki száz év múlva is olvassa ezeket a könyveket

Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke rámutatott, hogy a Borovszki-sorozathoz hasonló monográfiák készültek még, ilyen például a Háromszék vármegyéről Pótsa József főispán vezényletével íródott monográfia. Ugyanakkor a 26 kötetből álló adomány hiánypótló a háromszéki intézményekre nézve, mert gyakorlati haszna van a kutatók és szépet szeretők számára.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester megköszönte a magyar kormány gesztusát és kifejtette: listát készít azokról a népes iskolákról, amelyek könyvtáraiba eljuttatná a sorozatot, mert nem baj ha a diákok „fejére esik” egy ilyen könyv. „Az elmúlt években a magyar kormány nemzetpolitikája ezer szálon köt bennünket nyugathoz és Magyarországhoz. Legfontosabbak az oktatással kapcsolatos programok, de bízok benne, hogy a közeljövőben indulnak demográfiai programok is, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy száz év múlva is legyen aki ezeket a könyveket olvassa”, hangsúlyozta Antal Árpád.

Kapcsolódók

Kimaradt?