Több száz iskolás falta a könyveket Kolozsváron

A legnagyobb kihívást a 3-4. osztályosok tömeges jelentkezése jelentette az első Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték szervezőinek, akik az idei „tapogatózás” után már biztosak abban, hogy szükség van az ilyen típusú kreatív, a versengést messziről kerülő irodalmi foglalkozásra.

Az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot a Koinónia Kiadó, az Ábel Kiadó, a Cimbora – Kíváncsi diákok lapja és a Láthatatlan Kollégium szervezte meg a 9. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét alatt. Az új kezdeményezésnek a könyvhét szervezői is örültek: „A négy nap tele volt irodalommal, gyermekmosollyal és jó hangulattal. Az eső sem tántorította el a könyvfalókat, és még a legkisebbek is kijöttek a várfalakhoz, a nekik szervezett programokra“ – idézi Molnár-Fekete Vivien főszervezőt az RMDSZ közleménye.Az olvasójáték szervezőinek csütörtök délelőtti kiértékelőjén megtudtuk, hogy mintegy 330 iskolás vett részt a kolozsvári foglalkozásokon, de ennél többet sikerült rávenni a könyvfalásra, hiszen eredetileg ennél többen jelentkeztek, csak a távolság miatt végül nem jöttek el. A résztvevők fele volt kolozsvári, de érkeztek a környező településekről, például Mérából, Szamosújvárról, illetve más megyékből is.

Mint kiderült, a 3-4. osztályosok közül jelentkeztek a legtöbben, és nekik esett legkevésbé nehezükre a szerzőkkel való szabad párbeszéd. A négy korosztály két-két könyvből választhatott, az olvasójáték során pedig ehhez kapcsolódó tematikus feladatokat kaptak, később pedig a szerzővel író-olvasó találkozó keretében ismerkedhettek meg. Tóth Krisztina egyik író-olvasó találkozójának szerkesztett változata itt, a Nényei Pállal folytatott beszélgetésről szóló beszámolónk itt olvasható. A két szerző könyveinek dedikált példányait egyébként elrejtették a Koffer polcain, árulták el a koinóniások.

A feladatok változatosak voltak, készültek környezetvédő versek Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka című könyve nyomán, kollázsok az 1989 előtti időszak képeiből Szabó Róbert Csaba Alakváltók című könyvéből kiindulva. A szervezők arról számoltak be, hogy a szerzőknek is jól esett látni ezeket a munkákat, Tóth Krisztina például haza is vitt néhány bábot, amelyeket az 5-6. osztályosok A lány, aki nem beszélt című könyve szereplőiről mintázva készítettek.„Nem az volt, mint egy olyan versenyen, amire rábeszélték őket a tanárok, hanem önként jelentkeztek, nagyon akartak játszani” – idézte fel Szilágyi D. Szabolcs, a Koinónia Kiadó igazgatója. A gyerekek kis cetlikre írták fel a visszajelzéseiket, legtöbben túl rövidnek találták a játékra szánt másfél-két órát, de az is előfordult, hogy izgalmasabb, vastagabb könyveket kértek. Ez arra utal, hogy teljesen egyéni, hogy a gyerekek mit és mennyit olvasnak, és talán a korosztályok szerinti besorolást rugalmasabban kellene kezelni, mutatott rá Szikszai Bóné Ildikó, az Ábel Kiadó vezetője.

A Könyvfaló Olvasójáték nem az „elitnek” szóló rendezvény, bőven jelentkeztek rá olyan gyerekek is, aki nem tartoznak a „kis irodalmárok” közé, esetleg eddig nem is nagyon olvastak, de a játék, a csapat kedvéért csatlakoztak, összegzett Szilágyi D. Szabolcs. Külön kiemelte a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája diákjainak részvételét, akik természetesen A lány, aki nem beszélt című könyvet választották, és jelelő tolmács kísérte őket az olvasójátékra.

Berke Krisztina, a Koinónia marketingese arról mesélt, hogy a sarmasági könyvtár munkatársát annyira megihlette a játék, hogy nem csak csapatot verbuvált, hanem eldöntötte, hogy hasonló foglalkozást szervez majd Sarmaságon is, sőt az egyik könyv szerzőjét már meg is hívta.A nyolc olvasójátékot és ugyanennyi író-olvasó találkozót hét helyszínen bonyolították le május 9. és 11. között önkéntes pedagógusok és filológus hallgatók segítségével. A programoknak a Református Kollégium, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum, a Vallásszabadság Háza, a K+ Közösségi Tér, a tranzit.ro és a Bulgakov biztosított helyszínt. Az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot jövőre is megszervezik, az újdonságokról itt lehet értesülni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?