Indul az Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték, nem csak könyvmolyoknak!

Minél több kíváncsi gyermeket ismertetne meg a kortárs magyar irodalommal kapcsolódóan egy könyvkiadókból, könyvterjesztőkből és irodalmárokból álló kolozsvári csapat: az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot a kolozsvári Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódóan szervezik meg a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár már mozgalommá nőtt olvasójátékának mintájára.

Április 18-ig várják a háromfős csapatok jelentkezését elemistáktól licistákig, jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon a szervezők. Szilágyi D. Szabolcs, a Koinónia Kiadó igazgatója, Berke Krisztina, a kiadó marketingese, Szikszai Bóné Ildikó, az Ábel Kiadó vezetője, illetve Jakab Villő Hanga, a Cimbora – Kíváncsi Diákok Lapja irodalmi szerkesztője, a Láthatatlan Kollégium kortárs ifjúsági irodalom műhelyének vezetője fogott össze, hogy valódi ifjúsági olvasómozgalmat indítsanak el.

NEM verseny és NEM a kötelezőket kell olvasni

A Koinónia Kiadó korábbi iskolai könyvbemutatói, programjai alkalmával úgy tapasztalták, hogy a kisdiákok és a tanárok is érdeklődnek a könyvek, irodalmi programok iránt, ezért döntöttek úgy, hogy kísérleti jelleggel meghirdetik az olvasójátékot, abban reménykedve, hogy sikerül rendszeres programmá fejleszteni, mondta el Szilágyi D. Szabolcs. Eredetileg Kolozsvárra és környékére hirdették meg, de több csapat jelentkezett Szilágy és Fehér megyéből, illetve Székelyföldről is, tette hozzá.A koncepciót pedagógusokkal közösen dolgozták ki, mesélte Berke Krisztina. Kiderült, hogy a tanárok nagyon értékelnének egy kortárs magyar irodalommal foglalkozó olvasásnépszerűsítő rendezvényt, csak ne legyen verseny. „A gyerekek egyik versenyről a másikra esnek, és ha versenyt szervezünk, akkor megint ugyanaz az öt diák fog osztályonként megjelenni, aki amúgy minden más versenyre is elmegy” – mondta Berke Krisztina.

Az olvasójáték ezzel szemben a nem könyvmolyokat is megszólítaná, akik például a társaság kedvéért vennének részt benne. A tétje tulajdonképpen az, hogy beindítsa a fiatal olvasók gondolkodását a könyvekről  kreatív feladatokkal – ezek között például fotós vagy illusztrációs játék is lesz –, illetve személyes visszajelzést adjon nekik.

A játék menete

Az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékra háromfős csapatok jelentkezését várják négy korkategóriában.  Fontos, hogy a csapattagok nem kell sem osztály-, sem iskolatársak legyenek, és nem csak tanárokon keresztül lehet bejelentkezni. Mindegyik korosztálynak két-két könyvet jelöltek meg a szervezők, ezek közül elég egyet választani:

Kategóriák, könyvcímek és szerzők:

III-IV. osztály: 
1. Szőcs Margit: Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka
2. Szabó Róbert Csaba: Vajon Nagyi és az aranyásók

V-VI. osztály:
1. Nényei Pál: Az irodalom visszavág 1. Léda tojásaitól az aranyszamárig
2. Tóth Krisztina: A lány, aki nem beszélt

VII-VIII. osztály:
1. Zágoni Balázs: Fekete fény. A Gömb
2. Nényei Pál: Az irodalom visszavág 2. A Paradicsomkerttől a Pokol kapujáig

IX-XII. osztály:
1. Tóth Krisztina: Párducpompa
2. Szabó Róbert Csaba: Alakváltók

Regisztrálni április 18-ig lehet az online adatlap kitöltésével, a választott olvasmánnyal pedig május 7-ig kell végezni, ugyanis május 7. és 10. között szervezik meg „a nagy olvasójátékot”. Van egy köztes lépés is: a csapat áprilisban egy kreatív feladatlap megoldásával és beküldésével bizonyíthatja, hogy elkezdte olvasni a könyvet.  A könyvek szerzőivel május 9. és 11. között találkozókat szerveznek a résztvevőknek.

A szervezők hangsúlyozták, hogy díjazás, rangsorolás nem lesz, a szervezők szándéka szerint viszont minden résztvevő csapat kap személyre szabott visszajelzést a munkájára, a kiértékelésbe pedig a könyvek szerzőit is bevonnák. Részletek az Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték Facebook-oldalán olvashatóak.

Kapcsolódók

Kimaradt?