Nyers életkép döntésekről, azok következményeiről, és a valósággal való találkozásról. Egy család legnehezebb kilenc hónapja olyan események árnyékában, amelyekben egy gépezet apró csavarjaként tapasztalhatják meg a 2014-ben kezdődött ukrán válságot. És egy leánykérés.

A film története első ránézésre egyszerű és alig pár mondatba besűríthető: Jani, egy fiatal kárpátaljai magyar fiú úgy dönt az EU-ba menekülés helyett, hogy a frontot választja. Így sorolják be ukrán katonának, és életét kockára téve védi hazáját, részt vállalva az elmúlt évek egyik leghihetetlenebb háborús helyzetéből, ami egyébként a mai napig tart és nagyon is aktuális az ott élő emberek számára. Kilenc hónap – ennyi időt töltött Jani katonaként, de ez a szám akaratlanul is egy terhesség időtartamával kapcsolható össze, és érdekes gondolat lehet úgy tekinteni a történere, mint egy fiú férfivá vedlésére, egy új világnézet létrejöttére – egy olyanra, ami sosem lesz már olyan, mint azelőtt.A film képi világát tekintve érdekes kontraszt rajzolódik ki előttünk. Az otthoni környezetben történő események precíz felvételek, professzionálisan megkomponáltak, teljesen valósághűen tükrözve a fontos pillanatokat és a véletlenszerű, emberi villanásokat egyaránt. Itt mutatkozik be a család, bontakozik ki a történet és esik meg a véletlenszerű lánykérés is. Mindez erőltetés, beállítás nélkül és mindennemű műanyag-íz teljes mértékű mellőzésével. A kontraszt pofonként érkezik, viszont egyáltalán nem negatív értelemben: Jani, a szóban forgó katona nyilvánvalóan nem vihette magával a teljes stábot a frontra, de volt nála telefon. És itt kapja a realitás hidegzuhanyát mindenki: ez nem egy egyszerű élethelyzet és egyáltalán nem egy könnyen leforgatható dokumentumfilm, de pontosan ezért Jani a fronton videóblogot gyárt. Amatőr videófelvételek váltják tehát a figyelmesen felvett, jó minőségű, stáb által készített felvételeket. Ezekben egy katona szemszögéből látható minden, a mindennapoktól a brutális fegyverropogás hangjáig és olykor forrásáig. Szinte olyan, mintha nem is lenne valóságos. Olyan sok „talált felvétel” típusú film létezik már, hogy az agyunk nehezen tudja felfogni, hogy amit ezúttal lát, az nem csak a vélt valóság leképezése, egy bevett technika használata, hanem élesben maga a történelem – és nem utolsósorban egy ember mindennapjai a halál közvetlen közelében. Ez a szükségmegoldás lett a film szíve-lelke. Ez az, ami értelmetlenül lövöldöző gólem-katonákból embereket formál. Olvasd tovább a Filmtetten!