Vélemények sorozata a kisebbségben élő magyarság múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Egységes kép négy teljesen különböző ország hasonló helyzetéről és mentalitásáról. Egy történelmi trauma autoimmun betegsége és bonctana.

Egy kisfiú szalad végig az iskola folyosóján, homlokára román zászló kötve és azt kiabálja román nyelven: „Ki a magyarokkal az országból! Ki a magyarokkal az országból!”

Nem lehettem több nyolcévesnél, és ez volt az első alkalom, amikor azzal az érzéssel találkoztam, hogy lehet, mégis több van a világban a magyar nyelvű osztályomnál, családomnál és utcámnál. Ugyanakkor szüleim reakciója a jelenetre egyetlen empatikus mondat volt: „Ezt tanulta, nem ismer mást.” Ebben az apró gondolatban sok minden van elrejtve, kezdve a megértéssel, beletörődéssel, túllépéssel és egy olyan hozzáállás továbbadásával a következő generációnak, ami ha a kisebbségi közösség túlélését nem is garantálja, az egyénét igen.

Kisebbségi magyarként felnőni, anyanyelven végezni a líceumot, magyar társakkal és barátokkal körbevéve – mindez érdekes egyvelegét adja egyrészt egy makacs ellenkezésnek minden olyannal szemben, ami egy-egy darabot kíván lekanyarítani identitásunkból, másrészt egy elfogadó liberális életvitelnek, ami segít nem elutasítani a többségben levő nemzetet. Ezzel a talán kissé zavaros, nyitottságra törekvő szemlélettel sokkal nehezebb lelki próbatétel végignézni ezt a dokumentumfilm-sorozatot, mint egy részrehajló, egysíkú világlátással. A Szomszédaink, a magyarok révén négy olyan mikrokozmoszba kapunk betekintést, ahol a magyarság kisebbségként kell éljen és túléljen (Szlovákia, Románia, Szerbia és Ukrajna).A viszonylag nagy hiátussal elkészült négy rész (az első hármat már szinte hat éve sugározták, ez csak nemrég egészült ki az ukrajnai epizóddal) annak ellenére állít fel – teljesen organikusan – egységes motívumokat, hogy különböző országokban lett forgatva és más-más egyének lettek megszólítva, a földművestől az értelmiségig. A kisebbségi magyarokat országtól függetlenül leginkább az asszimiláció, az egyenlőtlen esélyek, a jogaik megszerzése és fenntartása, nyelvük és tradícióik ápolása és tovább örökítése érdekli leginkább. Azon országok többségi társadalmai pedig, ahol élnek, a történelmi Nagy-Magyarország visszaállításától félnek – vagy az elnyomástól, a kisebbség felülkerekedésétől.

A félelmek hátterében nyilvánvalóan olyan történelmi hátterek lapulnak, amelyeket boncolgatni és értelmezni szinte lehetetlen. A sorozat egyik nyilvánvaló vonzata a történelem megkérdőjelezése. Kik írják és írták a történelemkönyveket? Létezik-e egy általános igazság, egy egységes történet, amire rákoppintva azt mondhatja az olvasó, hogy „igen, ez történt, itt teljesen kiiktatódott a szubjektivitás és tényszerűen, minden politikai napirend nélkül lett megírva”?

 A sorozatot felépítő és alkotó csapat nagyon egyenesen és célzottan tapint rá erre a kérdésre, és a választ minden olyan magyar ismeri, aki nem a tanügyminisztérium által szerkesztett tankönyveket használta szentírásként a történelemórákon: a történelem relatív és mindig mások írják. Itt maradjunk ennyiben, a néző ezt továbbgondolva viszont feltehet magának pár ijesztőnek tűnő kérdést. Egyik az lenne, hogy meddig lesznek még olyan tanárok iskoláinkban, akik hivatásuknak érzik egy árnyaltabb párbeszéd létrehozását? A másik kérdés, ami talán még kellemetlenebb, hogy mi bizony miben ferdítünk észrevétlenül a saját szemszögünket előtérbe helyezve, szemet hunyva a tényszerű valóságra? Reális és talán aktuális is a kérdés, mert miért lennénk mi a tisztábban látó fél? Olvasd tovább a Filmtetten!