Kínai képzőművész nyerte a Székelyföldi Grafikai Biennálé fődíját

Jing Liu kínai képzőművész Mesterek című sorozatával nyerte el az ötödik Székelyföldi Grafikai Biennálé fődíját. Az idei grafikai szemlére beválogatott 294 alkotásból szombat este nyílt kiállítás a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban, a díjakat a megnyitót követően a Tamási Áron Színházban adták át, közölték a szervezők.

Mint írtuk, a Kovászna, Hargita és Maros megye tanácsai, a Megyei Művelődési Központ, az Erdélyi Művészeti Központ Egyesület illetve a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezte biennálét már világszinten jegyzik, az idén ötödik alkalommal meghirdetett szakmai versenyre ugyanis 58 országból, több mint 900 művésztől, közel 2300 alkotás érkezett.

 

„A minőség mellett az idei biennálé egyik legfontosabb pozitívumaként azt említhetjük, hogy az alkotók nagyszámban reagáltak a biennálé koncepciójában megfogalmazott felvetésre: a pixel alapú kép és a hagyományos grafika viszonyának összetett kérdéseire” – mondta Ferencz S. Apor, a grafikai szemle kurátora, aki szerint a változatos anyagban a hagyományos és kísérleti-, a sajátfejlesztésű egyéni- és digitális technikákon át számtalan nézőpont, szemlélet és stílus képviselteti magát.

A Hargita Gyöngye által felajánlott 2000 eurós fődíjat Jing Liu (Kína) Mesterek című sorozatával nyerte el. A Nagy Pálról elnevezett Maros megyei díjat Jakub Jaszewszki (Lengyelország) Xfirewall és Xerror című munkáival nyerte el. A Nagy Imréről elnevezett Hargita megyei díjat Art Werger (Egyesült Államok) kapta Life Below című munkájáért. A Plugor Sándorról elnevezett díjat Samira Zamani (Németország) nyerte el Back In The Day című művével. A három székelyföldi megye által felajánlott díjak értéke egyenként 1000 euró.

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának 500 eurós díját Răzvan Anton (Románia) kapta Fading Study című művéért.

A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által felajánlott díjat, a gyergyószárhegyi művésztelepen való részvételt, Lehoczki Zita (Magyarország) nyerte Rózsaszínben minden szebb 1, 2 és 3 című munkáival.

A Pulzus Művésztelep díját Mayer Éva (Magyarország) kapta Bevésődés 1 és 2 című munkáiért, a Zereda Művésztelep díját Krnács Ágota (Magyarország) nyerte el Ceredi jelenés 3, illetve A második jaj elmúlt című munkáiért. Az egri Eszterházy Károly Egyetem Vizuális Művészeti Intézetének díját Ács Kinga-Noémi (Románia) kapta Hunyadi Square 2 című munkájáért.

A zsűri öt nívódíjat osztott ki Łukasz Koniuszy (Lengyelország), Haruhiko Yoshinaga (Japán), Zoran Mishe (Bulgária), Liu Fu (Kína) és Haider Ali Jan (Pakisztán) grafikusoknak, míg a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem által felajánlott díjat Marcin Bialas (Lengyelország) nyerte el.

A grafikai szemle kiírása óta a székelyföldi művészek mellett legtöbben Magyarországról, Romániából, Lengyelországból jelentkeznek, de érkeztek munkák Oroszországból, Szerbiából, Kínából és Indiából egyaránt. Érdekessé teszik a válogatást a Banglades, Ghána, Nepál, Tajvan, vagy Vietnámból küldött munkák is, mutatott rá a megnyitón Kányádi Iréne művészettörténész, a Partium Keresztény Egyetem adjunktusa.

Sepsiszentgyörgyön a nemzetközi zsűri által kiválogatott munkák az Erdélyi Művészeti Központban és a Székely Mikó Kollégiumban november 9-ig láthatóak, azt követően Csíkszeredában állítják ki a biennálé anyagát.

Kapcsolódók

Kimaradt?