Ötemeletes magánmúzeum nyílik Bukarestben

Románia egyetlen erre a célra tervezett épülettel, saját gyűjteménnyel rendelkező, kizárólag magántőkéből működő múzeuma lesz az október 9-én, kedden Bukarestben nyíló Muzeul de Artă Recentă (MARe – Kortárs Művészeti Múzeum). Az ötemeletes művészeti intézményben auditorium, könyvtár, kávézó, bolt és kert is helyet kapott.

Az új intézmény (Primăverii 15., 1. kerület) az állandó kiállítás mellett évente legalább két hazai és két külföldi kortárs művészeket felvonultató tárlattal készül.A nyitáskor megtekinthető lesz a kanadai Jeff Wall MEN című retrospektív kiállítása. A nagyméretű fotóiról híres művész olyan munkái lesznek láthatóak, mint a The Thinker (1986), a Mask Maker és a Listener (2015).A MEN a férfiak magányáról, depressziójáról, kimerültségéről, őrültéségről, nevetségességéről szól. A MARe következő külföldi meghívottai a brit Martin Creed és a német Thomas Ruff lesznek.

Románia első magánmúzeuma az 1910-ben, Bukarest központjában nyílt Simu Múzeum volt, ezt Anastase Simu akadémikus, műgyűjtő alapította és saját, eleve múzeumnak tervezett épülete volt. 1927-ben gyűjteménye a román állam tulajdonába kerül. 1960-ig működött, ekkor lebontották, a gyűjtemény a Román Nemzeti Múzeumhoz és a Bukaresti Képtárhoz került. (Wikipedia)

Szintén 9-én nyit a több mint húsz romániai művészt egyesítő Rai din Iad (Mennyország a pokolból) című kiállítás, amely a spiritualitás és vallás vizuális reprezentációja körüli vitákat vizsgálja 1989 előtti és utáni munkákon.

A MARe állandó kiállítása az 1960-as évektől tartalmaz hazai műalkotásokat, különös tekintettel a szocialista realizmus 1965-ös enyhülése által felszabadult modern művészekre. A tárlat Ion Ţuculescu, Andrei Cădere, Nicolae Comănescu, Ion Grigorescu, Paul Neagu, Ştefan Bertalan, Roman Cotoşman, Pavel Ilie, Diet Sayler, Alexandru Chira, Horia Bernea, Florin Mitroi, Marian Zidaru, Ioana Bătrânu, Vioara Bara, Teodor Graur, Dan Perjovschi, Dumitru Gorzo, Victor Man, Ecaterina Vrana, Vlad Nancă, Gili Mocanu, Anca Mureşan, Ovidiu Feneş, Cristina David, Ion Bârlădeanu és mások kulcsműveit vonultatja fel.

A kiállítások mellett a múzeum kísérleti filmmel és zenével is foglalkozik, kortárs művészeti könyvtárat alakít ki, kutató és minden korosztályt célzó oktatótevékenységet folytat. Működtetője az Erwin Kessler romániai filozófus-művészettörténész vezette MARe Alapítvány. A múzeum honlapja egyelőre nem működik, újdonságokról a Facebook-oldalon lehet tájékozódni.

Kapcsolódók

Kimaradt?