Szakember hiányában késik a Székely Nemzeti Múzeum modernizálása

Hiába van rá pénz, nincs szakember, aki vállalná, hogy megtervezi a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum műemléképületének felújítását. A közgyűjteményt fenntartó Kovászna megyei önkormányzat már háromszor hirdetett közbeszerzést a munkálatok megtervezésére, de egyetlen alkalommal se volt rá jelentkező, számolt be Henning László. A háromszéki önkormányzat alelnöke szerint az a gond, hogy az egész országban kevés tervezőnek van engedélye arra, hogy A kategóriás műemléképület felújítására készítsen tervet.

A háromszéki önkormányzat már aláírta a 22 millió lejről szóló uniós finanszírozási szerződést, már szeretnék elkezdeni a munkálatokat. Következő lépésként azzal próbálkoznak, hogy egyszerre hirdetnek közbeszerzést a Kós Károly tervezte műemléképület felújításának megtervezésére és a kivitelezésre. Henning László szerint abban bíznak, hogy a majdani kivitelező cég ismer jó tervezőt, akivel együtt tud dolgozni ezen a projekten.

Székelyföld legkorszerűbb múzeuma lesz

A Székely Nemzeti Múzeum korszerűsítése során felújítják és modernizálják a Kós Károly tervei alapján 1912-ben épített főépületet, illetve a két egykori múzeumőri lakást, az adminisztratív épületben gyermekpavilont, múzeumpedagógiai foglalkozásoknak megfelelő teret alakítanak ki, teljesen átalakítják a múzeumkertet, tájépítészeti munkálatokat végeznek, látogatói útvonalat létesítenek. Emellett egy helyre csoportosítják a kutatói laboratóriumokat és restauráló műhelyeket, és múzeumi ajándékboltot is létrehoznak.

A tervek szerint lényegesen megnövelik a múzeum kiállítótereit, akár a jelenleginél ötször több műtárgy kiállítása is lehetővé válik, azáltal is, hogy a modern múzeumi koncepciók révén látogathatóvá teszik a raktárhelyiségeket, így a látogatók számára is láthatóvá válnak olyan műtárgyak, amelyek eddig nem voltak közszemlére helyezve.

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum több mint 140 éves, a romániai magyar közösség egyik legreprezentatívabb művelődési intézménye. Ugyanakkor több intézmény tartozik az alárendeltségébe, így az Erdélyi Magyar Művelődési Központ, a Magma kortárs kiállítótér, a csernátoni Haszmann Pál múzeum, a kézdivásárhelyi Incze László céhtörténeti múzeum, a zabolai Csángó múzeum, a baróti Erdővidék múzeuma és a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Jenő képtár.

Kapcsolódók

Kimaradt?