Zelenszkij reméli, hogy az idei év Ukrajna győzelemének éve lesz

„Gyümölcsözőknek és nagyon fontosaknak” minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfői kijevi tárgyalásait amerikai kollégájával, Joe Bidennel a Sky News brit tévécsatornának adott nyilatkozatában, amelyből a Jevropejszka Pravda hírportál idézett. Zelenszkij szerint világháborúhoz vezet, ha Kína összefog Oroszországgal.

„Reméljük, hogy 2023 a győzelem éve lesz” – tette hozzá az ukrán államfő. Hangsúlyozta: továbbra is mindent megtesz azért, hogy a demokratikus világ „megnyerje ezt a történelmi csatát”. Szavai szerint Ukrajna nagyon nehéz időszakon megy keresztül, de „történelmi eredményeket” fog elérni az Egyesült Államok és a világ többi részének segítségével.

„A mai tárgyalások nagyon gyümölcsözők, nagyon fontosak és nagyon határozottak voltak” – mondta, hozzátéve, hogy az eredmény minden bizonnyal hatással lesz a harci cselekmények alakulására. „Az igazságszolgáltatás helyreállítása szintén fontos. Az agresszornak vállalnia kell a felelősséget az agresszióért, és meg kell térítenie az okozott károkat” – emelte ki Zelenszkij, megköszönve az Egyesült Államok támogatását ennek megvalósításában.

Biden látogatását a CNN-nek értékelve kijelentette: egy évvel az Ukrajna ellen indított háború kezdete után Vlagyimir Putyin orosz elnök „hódító háborúja a vereség felé tart”. „Putyin azt gondolta, hogy Ukrajna gyenge, a Nyugat pedig megosztott. Azt hitte, túl tud élni minket. Nem hiszem, hogy most így gondolja” – vélekedett Biden.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kommentárjában kijelentette, hogy az Egyesült Államok és Ukrajna elnöke egyaránt elégedett a látogatással, amely „egyértelmű jelzésnek nevezhető a Kreml számára”. A tárcavezető történelminek minősítette a látogatást, és megjegyezte, hogy ez Ukrajna győzelme.

„Azt mondom: mindkét elnök elégedett a beszélgetéssel. A légkör a lehető legbizalmasabb és legőszintébb volt. Ez a látogatás az ukrán nép és Zelenszkij elnök győzelme. Minden esélylatolgatás ellenére Ukrajna és az egész szabad világ győzelme érdekében történt” – hangsúlyozta Kuleba. Hozzátette: egyértelmű jelzés is egyben Moszkvának arra vonatkozóan, hogy „senki sem fél tőle”.

Kuleba tájékoztatott arról, hogy a következő napokban ismét külföldi utakra indul: Brüsszelbe, Hágába és New Yorkba. Február 21-én Brüsszel ad otthont az első háromoldalú Ukrajna–EU–NATO- találkozónak, amelynek célja a fegyverekkel, a kiképzéssel és a védelmi ipar munkájának növelésével kapcsolatos erőfeszítések összehangolása – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Kuleba közlése szerint Hágában úgyszintén tárgyalásokat terveznek az Ukrajnának szánt fegyverekről, valamint Ukrajna uniós csatlakozásáról.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Biden látogatása alatt Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el, mert egy MiG-31-es vadászrepülőgép a levegőbe emelkedett Fehéroroszországban. A légiriadó másfél órán át tartott – írta az ukrán hírportál.

Fehér Ház: az Egyesült Államok tájékoztatta Oroszországot az elnöki útról

Az Egyesült Államok néhány órával Joe Biden Kijevbe utazása előtt értesítette Oroszországot az amerikai elnök ukrajnai látogatásáról – közölte a washingtoni Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa hétfőn. Az elnöki hivatal biztonsági testülete közleményében példa nélkülinek nevezte az utazást, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok nem rendelkezik „katonai infrastruktúrával” a háború sújtotta térségben.

Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója újságírói kérdésre annyit mondott, hogy az Egyesült Államok „konfliktusmegelőzési” szándékból döntött úgy, hogy néhány órával az elnök elutazása előtt tájékoztatja az oroszokat. A tájékoztatás formájáról, módjáról és az esetleges orosz válaszról a fehér házi illetékes nem számolt be.

Zelenszkij: világháború lesz, ha Kína összefog Oroszországgal

Világháborúhoz vezetne, ha Kína szövetkezne Oroszországgal - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő egy hétfői német interjúban. A Die Welt című lap hírportálján közölt interjúban az ukrán elnök kiemelte: Ukrajnának fontos, hogy Kína ne támogassa Oroszországot az Ukrajna elleni háborúban.

Mint mondta, valójában azt szeretné, hogy Kína Ukrajna mellé álljon, de nem gondolja, hogy ez „ebben a pillanatban” lehetséges. Az viszont lehetséges, hogy Kína „pragmatikus” álláspontot foglaljon el, hiszen, „ha szövetségre lép Oroszországgal, akkor világháború lesz, és Kína tisztában van ezzel”. Elmondta, hogy Kínának Kijev úgynevezett tízpontos béketerve támogatójaként lehet szerepe, mindenekelőtt a nukleáris biztonság garantálásában, az Egyesült Államokkal és az EU egyes tagállamaival együtt. Kérdésre válaszolva hozzátette: nincsenek arra utaló jelek, hogy Kína katonai segítséget nyújtana Oroszországnak.Volodimir Zelenszkij és Joe Biden szerint Vlagyimir Putyin „hódító háborúja a vereség felé tart” | Fotó: Agerpres/EPA

Volodimir Zelenszkij kiemelte, hogy Oroszországgal „haszontalan” lenne párbeszédet folytatni, mert Ukrajna nem tudja megváltoztatni az orosz hozzáállást. Oroszországban „úgy döntöttek, hogy elszigetelik magukat a világ többi részétől, és a régi szovjet birodalom újjáépítéséről álmodoznak”, ezzel pedig „nem tehetünk semmit”. Változás csak az orosz oldalról indulhat, „rajtuk múlik, hogy a kölcsönös tisztelet alapján együttműködnek-e a nemzetek közösségével” – mondta Volodimir Zelenszkij.

Kifejtette: az Oroszország elleni gazdasági szankciók bevezetésekor azzal vádolták Ukrajnát, hogy el akarja szigetelni Oroszországot, holott éppen fordított az összefüggés, Vlagyimir Putyin orosz elnök szigetelte el hazáját a nemzetközi közösségben, méghozzá az Ukrajna elleni háború megindításával – tette hozzá.

Aláhúzta: Vlagyimir Putyin nem éri el célját, „a Szovjetunió újjáépítését”. Sok millió „lengyel nem akarja, hogy orosz csapatok legyenek az országukban”, és Vlagyimir Putyin „a szlovákoknak sem fogja tudni megmondani, hogy mit csináljanak”, Lettországot, Észtországot és Litvániát pedig nem tudja elfoglalni, és Ukrajnát nem tudja megszállni. „Nem akarjuk, hogy meghódítsanak bennünket, nem akarunk a Szovjetunió része lenni, és nem akarunk az Oroszországi Föderáció része lenni” – fejtette ki Volodimir Zelenszkij, aláhúzva, hogy ezt nemcsak három-négy ukrán mondja, hanem negyvenmillió.

Kapcsolódók

Kimaradt?