Irán a Hormuzi-szoros felett megszerzett ellenőrzést stratégiai tőkévé akarja konvertálni. Washington nyilvánosan továbbra is elutasítja a díjszedés ötletét, de Omán javaslatára mégis hajlandónak mutatkozik tárgyalni róla – igaz, „önkéntes hozzájárulás” címszó alatt.

„Irán nukleáris leszerelése jól halad" – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, az Egyesült Államok és Irán között zajló katari egyeztetések lezárultával. A tárgyalásokat ismerő források szerint azonban a nukleáris program szóba sem került. A felek két napig egyeztettek a Hormuzi-szoros hajózási rendjéről és a lefoglalt iráni pénzeszközök feloldásáról – két olyan témáról, amelyet állítólag már rendeztek a két héttel ezelőtt bejelentett tűzszüneti megállapodásban.

Az Irán és Omán között húzódó, legkeskenyebb pontján mintegy 30 kilométer széles tengeri átjáró a Perzsa-öblöt köti össze az Arab-tengerrel. Ez a világ energiakereskedelmének egyik legfontosabb ütőere, amelyen keresztül normál esetben a globális olaj- és cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítmányok mintegy ötöde halad át. A februári amerikai–izraeli támadás után Irán blokád alá vonta a szorost, ami világszintű energiaár-emelkedést okozott.

A háború során megszerzett stratégiai előnyt Teherán nem akarja elveszíteni. Egyre határozottabban törekszik arra, hogy díjat szedhessen az áthaladó hajóktól, és nemzetközi elismerést szerezzen a szoros feletti ellenőrzéshez – szükség esetén erővel is – mondta két magas rangú iráni forrás a Reutersnek.

A következő amerikai–iráni egyeztetésre csak Ali Hámenei ajatollah július 9-i temetése után kerül sor.

Omán beáll a sorba

Omán korábban határozottan ellenezte Teherán terveit, azonban kedden a New York Times arról írt, hogy a szultánság előrehaladott tárgyalásokat folytat a Hormuzi-szoroson áthaladó hajók fizetési kötelezettségéről – annak ellenére, hogy Washington nyilvánosan továbbra is ellenzi a díjrendszert.

Omán már eljuttatta hivatalos javaslatát az Egyesült Államoknak és nyugati szövetségeseinek. Egy névtelenséget kérő forrás elmondta, hogy az amerikai tárgyalók megkapták a javaslatot, és fenntartásaikról az ománi féllel kívánnak egyeztetni. Ez a washingtoni pozíció fellazulására utal, miközben nyilvánosan az Egyesült Államok változatlanul ellenzi a szoros fizetőssé tételét, akár díjról, akár önkéntes hozzájárulásról van szó.

Omán hivatalosan elutasítja az elképzelést, hogy pusztán a szoroson való áthaladásért díjat szedjenek, mondván: ez jogsértő lenne. Ugyanakkor Badr al-Busaidi külügyminiszter különbséget tett az „átkelési díjak” és a szoros menti országok által nyújtott szolgáltatásokért fizetendő díjak között. Vasárnap egy rádióinterjúban hangsúlyozta: a szoros vizeinek biztonságban tartása, tisztán tartása, valamint a hajózási vészhelyzetekre való reagálás kétségtelenül pénzbe kerül. „Mindössze annyit mondunk, hogy talán érdemes lenne bizonyos meglévő tapasztalatokat hasznosítani – önkéntes alapon – azok között az országok között, amelyeket ez az ügy érint” – érvelt.

Az ománi javaslat a Malaka- és Szingapúr-szoros modelljére épülne, ahol egy japán magánalapítvány kezeli az önkéntes hozzájárulásokat kormányoktól, vállalatoktól és iparági szervezetektől, hogy biztosítsák a biztonságos hajózást a térségben.

Irán azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a díjak kötelező jellegűek legyenek. Abbász Aragcsi külügyminiszter az állami televíziónak korábban kijelentette: Irán nem kíván visszatérni a háború előtti, ingyenes státuszhoz.

Egók harca

Washington egyértelművé tette: nem fogad el semmilyen díjat a szoros használatáért, és nem ismeri el Irán jogát a hajózás korlátozására. Teherán viszont úgy értelmezi az Egyesült Államokkal június 17-én aláírt ideiglenes megállapodást, hogy a szoros feletti ellenőrzést megtarthatja, és csak a díjszedést kell felfüggesztenie a 60 napos időszak alatt.

Irán a hétvégén tüzet nyitott négy hajóra, amelyek az ománi oldalon próbáltak áthaladni iráni engedély nélkül, ami rövid, de intenzív tűzharcot váltott ki az amerikai erőkkel.

Teherán úgy látja, a háború túlélése „történelmi lehetőséget” teremtett számára, hogy hosszú távon megszilárdítsa pozícióját. Az iráni álláspont szerint a hajótulajdonos országok végül elfogadják az iráni ellenőrzést, mert a konfliktus költségei egyre nőnek, és Washington is engedni fog a globális energiaellátás zavartalansága érdekében.

Szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek: Irán könnyen túlfeszítheti a húrt, és alábecsülheti, meddig hajlandó az Egyesült Államok engedni egy ilyen szimbolikus kérdésben. A konfliktus kiújulásának esélye magas, mivel egyik fél sem érzi úgy, hogy vesztésre állna.

Paradox módon, miközben a hajózás szabadságára hivatkozik, az Egyesült Államok nem ratifikálta az ENSZ Tengerjogi Egyezményét.

A térség országai – különösen Szaúd-Arábia – ragaszkodnak ahhoz, hogy a szoros visszatérjen a háború előtti állapothoz, és ne váljon egy regionális hatalmi játszma eszközévé. Ami Európát illeti, az öreg kontinens kezd megbékélni a gondolattal, hogy a Hormuzi-szorosba nem tér vissza a háború előtti status quo. Emlékezetes, hogy egy adott pillanatban az amerikai elnök is kacérkodott a díjszedés gondolatával. Ebben az összefüggésben az ománi javaslat a kisebbik rossznak tűnik. Maszkat javaslata „vállalható” – mondta a Le Monde-nak egy európai diplomata, aki szeretné, ha végleg lekerülne a napirendről az átkelési díj bevezetése – ez ugyanis katasztrofális lenne a globális kereskedelemre nézve.

Amúgy szakértők szerint az Omán által javasolt mechanizmus évente néhány százmillió dollárt hozhatna Iránnak, miközben Teherán több tízmilliárd dollárnyi befagyasztott vagyon feloldását próbálja elérni az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon. Andreas Krieg, a londoni King’s College oktatója szerint azonban Iránt nem pusztán a pénz érdekli: a Hormuzi-szoros fölötti ellenőrzés presztízskérdéssé vált, ezért elsőrendű fontosságú.