Az Egyesült Államok folytatja a nyomásgyakorlást Iránnal szemben
Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
Tommy Pigott a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban közölte, hogy az amerikai adminisztráció folytatja a „maximális nyomásgyakorlás” politikáját az iráni vezetésre, aminek része a gazdasági nyomásgyakorlás az iráni tengerhajózás blokádján és a folyamatosan bővülő szankciókon keresztül.
A külügyi szóvivő megismételte, hogy az amerikai elnök célkitűzése világos, azaz „az iráni rezsimnek nem lehet megengedni, hogy atomfegyverrel rendelkezzen”.
A Hormuzi-szoros lezárásának megszüntetésével kapcsolatban Tommy Pigott megjegyezte, hogy az Egyesült Államok nem fog beleegyezni egy olyan helyzetbe, amikor „az iráni rezsim azt gondolja, normalizálhatják azt, hogy ők döntenek arról, ki halad keresztül a szoroson”.
Donald Trump elnök pénteken újságírók előtt arról beszélt, hogy egyelőre telefonon zajlanak egyeztetések iráni illetékesekkel – közölte az MTI.
Scott Bessent pénzügyminiszter szintén pénteken arra figyelmeztette a hajózókat, hogy amerikai szankcióval szembesülhet az, aki fizet Iránnak a Hormuzi-szoroson való átkelésért.
Az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága szombaton azt közölte, hogy 48-ra emelkedett azon hajók száma, amelyeket a blokád fenntartásában közreműködő amerikai haditengerészeti egységek nem engedtek átkelni a Hormuzi-szoroson és visszafordulásra késztettek az iráni partok felé.
Amerikai számítások szerint Iránnak naponta 135 millió dolláros közvetlen bevétel-kiesést és 400 millió dollár gazdasági terhet jelent az, hogy a blokád miatt nem tudja a felszínre hozott kőolajat exportálni.
Ugyancsak az amerikai adminisztráció azzal számol, hogy Irán közel van kőolajtárolási kapacitásainak végéhez, ami azt jelenti, hogy a kitermelt kőolajat nem tudják hol tárolni, miközben kutakat a technológia miatt csak komoly károk árán lehet lezárni.
CSAK SAJÁT