Vincze Lóránt: az erdélyi emberek pragmatizmusát szeretnék megvalósítani Brüsszelben is

Fontos, hogy olyan emberek kerüljenek többségbe június 9-én, az európai parlamenti választásokon, akik a józan ész alapján, pragmatikus döntéseket hoznak - mondta az M1 aktuális csatornán szombat reggel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselőjelöltje.

Vincze Lóránt elmondta, hogy az erdélyi magyarok olyan Európai Uniót szeretnének, amilyenek ők maguk: józan ésszel gondolkodó, a hagyományaikból táplálkozó szervezetet. Olyan uniót, amely erősödik, és segíteni tudja a felzárkózó régiókat, ilyen Erdély, a Partium, a Székelyföld és a Bánság - közölte.

Hozzátette: az ott élők arra számítanak, hogy megerősítik az őshonos közösségek támogatását. 

Azokban az ügyekben, amelyekben az anyaország nem tud segíteni, az Európai Unió segítsen a kisebbségi közösségeknek. Eddig ezt nem tette meg – fűzte hozzá a képviselőjelölt.

Fotó forrása: Vincze Loránt Facebook-oldala

Emiatt „vannak elégedetlenségek az uniós vezetőkkel és döntésekkel kapcsolatban”. Erről szól a következő néhány hét: beszéljünk a problémákról, a választáson pedig változtassunk ezeken – jelentette ki.

A kisebbségi jogokkal, a Minority Safepack kezdeményezéssel kapcsolatban megjegyezte, az Európai Parlament ezt nagy többséggel támogatta, de az Európai Bizottság „lesöpörte az asztalról”, amivel az aláíró több mint egymillió ember akaratát, de több mint 50 millió, őshonos kisebbségekhez tartozó ember akaratát vette semmibe.

Ők azt szerették volna, ha létrejön egy uniós szabályozás, amely védi az őshonos közösségeket. Ez a legnagyobb baj az Európai Bizottsággal is. „Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke nekem személyesen ígérte meg, hogy tenni fognak az őshonos kisebbségek védelme ügyében, támogatni fogják a Minority Safepacket, de nem tették meg, ami a bizottság szégyene” – jegyezte meg a romániai magyar politikus.

Nemcsak a külhoni magyarok, hanem általában az európai őshonos kisebbségek is számítanak arra, hogy az RMDSZ képviselői ott lesznek az Európai Parlamentben, mert több más magyarral együtt ők a zászlóvivői a kisebbségvédelemnek – szögezte le Vincze Lóránt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?