Véget ért a béketárgyalás: ebben állapodtak meg a felek

Az ukrán és az orosz delegáció, amely csütörtökön Fehéroroszországban találkozott immár második alkalommal a béketárgyalás céljából, megállapodott abban, hogy az elkövetkező időszakban folytatják a tárgyalásokat és humanitárius folyosókat alakítanak ki – idézte a Reuters az ukrán delegáció egyik tagját.

A delegáció nyilatkozó tagja elmondta, hogy Ukrajna nem kapta meg azokat a garanciákat, amelyekre számított, de a két fél megállapodott arról, hogy közösen humanitárius folyosókat biztosítanak a civileknek a harci övezetekből való evakuálásához.

Mihailo Podoliak elnöki tanácsadó, az ukrán delegáció tagja a tárgyalások végén a Twitteren közölte:

„A tárgyalások második ülése véget ért. Sajnos még mindig nem kaptuk meg a várt eredményeket Ukrajna esetében. Csak a humanitárius folyosók megszervezésére vonatkozó megoldásról született megállapodás.”

Ezek a humanitárius folyosók – a Podoliakot idéző The Kyiv Independent szerint – biztosítják majd a civilek evakuálását, valamint az élelmiszer- és gyógyszerszállítást azokba a területekre, ahol a leghevesebb harcok folynak. Ideiglenes tűzszünetet lehetne bevezetni ezeken a területeken, ahová a segélyeket szállítják – írja a Hotnews hírportál.

Korábban Podoliak bejelentette, hogy „a napirendi pontok közül a legfontosabbak az azonnali tűzszünet, a tűzszünet és a humanitárius folyosók a civilek evakuálására a lerombolt vagy állandó bombázás alatt álló városokból és falvakból”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?