Varsó kétmilliárd euróra becsüli az egymillió ukrajnai menekült befogadásának költségeit

Akár kétmilliárd eurónak megfelelő összeget költhet Lengyelország a jelenleg már az egymillió főt is meghaladó ukrajnai menekültcsoport befogadására - mondta el Pawel Jablonski lengyel külügyminiszter-helyettes kedden a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak.

A lengyel határőrség kedd reggeli adatai szerint 1,2 millió személy menekült át Ukrajnából Lengyelországba a háború február 24-i kitörése óta. Előzetes becslések szerint a menekültek befogadása - beleértve az egészségügyi, társadalombiztosítási, oktatásügyi ráfordításokat - akár 10 milliárd zlotyba (2 milliárd euró) is kerülhet - közölte Jablonski.

Ehhez képest alacsonynak minősítette az Európai Unió (EU) által az ukrajnai menekültek támogatására elkülönített 500 millió eurót. "Tudjuk, hogy ez az összeg nagyobb lesz, a jelenlegi azonban nem elegendő, ráadásul az összes (befogadó) államot érinti" - jelentette ki. Szükségesnek nevezte, hogy az EU "határozottabb módon" támogassa a befogadó országokat.

Az Oroszország ellen kivetett szankciók "beélesítésének" szükségességéről beszélve Jablonski hibának nevezte Olaf Scholz német kancellár előző napi kijelentését, miszerint Európa nem engedheti meg magának az orosz energiahordozók importjának leállítását. Az ilyen hozzáállás "azon a mítoszon alapszik, mely szerint az Oroszországgal folytatott együttműködésnek nincs alternatívája" - fogalmazott a lengyel diplomata. Egyebek közt azzal érvelt, hogy Európának alternatív energiaforrásokat nyújthatnak például a Perzsa-öböl menti országok és az Egyesült Államok. "Különösen a német partnereinkhez fordulok: ne akadályozzák a szankciókat!" - jelentette ki. Úgy vélte, hogy a szankciók elmaradása végeredményben lényegesen magasabb költségekkel jár, mint a jelenleg vállalandó veszteségek. "Ha a szankciókat nem vetjük ki, Oroszország folytathatja a háborút, és megnyerheti" - mondta.

Arra a kérdésre, amely Varga Mihály pénzügyminiszter hétfői, a szankciók kiterjesztését elutasító kijelentésére vonatkozott, Jablonski rámutatott: a magyar kormány eddig semmilyen uniós szankciót sem akadályozott meg. "Magyarország egy könnyen megbélyegezhető bűnbak" - fogalmazott, hozzátéve: Németország sokkal nagyobb és az EU irányítására is nagyobb hatással bíró állam, mint a 10 millió lakosú Magyarország. Aki ma "Magyarországra mutogat, az eltereli a figyelmet azon politikusoktól, akik valóban társfelelősséget viselnek a kialakult helyzetért" - jelentette ki Jablonski.

Kapcsolódók

Kimaradt?