Az ukrajnai menekültek támogatásáról fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány

Az ukrajnai menekülteket támogató újabb intézkedéseket fogadott el hétfői ülésén a kormány.

A Victoria-palotában tartott sajtónyilatkozatában Dan Cărbunaru kormányszóvivő elmondta, hogy jelenleg több mint 80 ezer Ukrajnából érkezett személy tartózkodik Romániában, 30 ezren közülük kiskorúak. Tájékoztatása szerint a hétfőn elfogadott sürgősségi rendelet biztosítja a menekültek hozzáférését az oktatáshoz, a munkavállaláshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz Románia területén.

A jogszabály szerint az országban tartózkodó ukrajnai gyerekek a romániai gyerekekkel azonos feltételek mellett vehetnek részt az óvodai és iskolai oktatásban és részesülhetnek bölcsődei ellátásban. Ingyenes szállást kapnak az iskolai bentlakásokban, ingyenesen használhatnak bizonyos tömegközlekedési eszközöket, joguk van étkezési támogatásra, tankönyvekre és taneszközökre, és az állam gondoskodik a koronavírus elleni beoltásukról is.

A kormányszóvivő elmondta, hogy az oktatási minisztérium legtöbb húsz százalékkal bővítheti a térítésmentes helyek számát a felsőoktatási intézményekben az ukrajnai egyetemi hallgatók számára. Emellett az állami és magán oktatási intézmények bentlakásaiban elszállásolt menekültek legtöbb három hónapig napi 50 lejes lakhatási és napi 20 lejes étkezési támogatásban részesülnek.Fotó: gov.ro

A hétfőn elfogadott sürgősségi rendelet szerint az ukrajnai fegyveres konfliktusok térségéből Romániába érkezett külföldi állampolgárok és hontalan személyek ingyenes orvosi ellátásban részesülnek, akkor is, ha nem nyújtottak be menedékkérelmet. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az egészségügyi szolgáltatásokat az ideiglenes menekülttáborokban vagy a megyei vészhelyzeti bizottságok által kijelölt szálláshelyükön vehetik igénybe.

A jogszabály mindezek mellett lehetőséget biztosít az ukrajnai menekülteknek arra, hogy tartózkodási engedély nélkül is munkát vállalhassanak Romániában – részletezte Dan Cărbunaru.

A szóvivő közölte azt is, hogy adókedvezményekkel bátorítja a kormány a civil szervezeteket és a vállalkozói szférát az ukrajnai menekültek támogatására. Egy hétfőn elfogadott sürgősségi rendelet szerint a természetes és a jogi személyek egyaránt leírhatják az adójukból a felajánlott pénzadományokat. Ez az intézkedés 2022. december 31-ig lesz hatályban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?